Egyeztetni kívánják nemzeti programjaikat a kalózpártok, s azt tervezik, hogy a 2014-es európai parlamenti választásokon már egy európai kalózpárt égisze alatt indulnának. Az európai kalózpárt létrehozásának azonban egyelőre pénzügyi korlátai vannak. „Amint sikerül összegyűjtenünk a szükséges pénzeket, létrehozzuk az Európai Unió szintjén működő közös pártunkat” – mondta újságíróknak Mikulás Ferjencík, a Cseh Kalózpárt alelnöke az európai kalózpártok kétnapos tanácskozásán Prágában. A fórumon megegyezés született arról, hogy a leendő közös választási program legfőbb pontjait és a választási kampányról szóló elképzeléseket az egyes pártok először nemzeti keretekben tisztázzák, majd nemzetközi tanácskozáson egyeztetik és összehangolják. A konferencián elhangzottak szerint a világban jelenleg már mintegy hatvan kalózpárt működik.
Next Post
Elkomolytalankodták a népek Merkel Golfjának aukcióját
ked ápr 17 , 2012
Az eBay internetes aukciósház leállította a licitálást Angela Merkel Volkswagen Golfjára. A licitálás ugyanis olyan óriási érdeklődést váltott ki, hogy az április 5-én meghirdetett 10 ezer eurós induló ár a kereskedés megszakításakor már a 130 ezer eurót is elérte. Az eBay munkatársai körbetelefonálták a potencionális vevőket, és kiderült, hogy azok […]

És még ez is...
-
2012. január 24.
Crowdsourcing: építs az állástalanokra!
-
2012. augusztus 10.
Londonnal elkezdődött az i-limpiák korszaka
-
2022. december 7.
Megöltek egy ismert csecsen ellenzéki bloggert
-
2012. február 24.
Internetes zaklatás Borsodban
-
2013. augusztus 12.
A szolgáltatók és hackerek is az orosz kalózellenes törvény ellen
-
2023. február 22.
Pegasus-botrány: súlyos visszaélések