Oroszországi választás: az már biztos, hogy az Apple és a Google megbukott

Putyin

PutyinEltűnt az „okos szavazás” funkciót is tartalmazó, Navalnij elnevezésű alkalmazás az App Store és a Google Play áruház kínálatából az orosz parlamenti és regionális választások első napjára – közölte az orosz ellenzéki politikus csapata.

Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói „okos szavazás” elnevezéssel projektet indítottak a választókörzetekben a kormányzó Egységes Oroszország pártéval szemben legesélyesebb jelölt támogatására. A napokban a Navalnij-csapat közzétette a 225 választási körzetre vonatkozó szavazási ajánláslistáját, amely 137 kommunista, 48 az Igazságos Oroszország – Hazafiak – Az Igazságért párthoz tartozó és 20 liberális demokrata jelölt, valamint mások nevét tartalmazta. Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) augusztus 20-án az „okos szavazásban” történő részvételre vonatkozó instrukciók eltávolítására szólított fel több – főleg amerikai – it-céget, figyelmeztetve őket, hogy az Oroszországban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nevű szervezet projektjéről van szó. Miután ennek nem tettek eleget, az orosz külügyminisztérium múlt pénteken bekérette az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét, akivel közölte, hogy „kategorikusan elfogadhatatlan” az orosz belügyekbe történő beavatkozás. A tárca szerint az amerikai misszióvezetőnek a beavatkozást alátámasztó bizonyítékokat adtak át akkor.

Az orosz parlamenti felsőház államszuverenitás-védelmi és külföldi beavatkozás elleni ideiglenes bizottságához bekérették az Apple és a Google képviselőit, akik a TASZSZ hírügynökség szerint nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy miért nem távolították el webáruházaikból a Navalnij-alkalmazást. A tanácskozáson jelen voltak az orosz külügyminisztérium, a Központi Választási Bizottság és a Roszkomnadzor képviselői is. Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken közölte, hogy a Kreml negatívan viszonyul az „okos szavazáshoz” és olyan provokációnak tartja, amely végső soron kárt okoz a választónak. Üdvözölte, hogy a Google és az Apple eltávolította üzletéből a Navalnij alkalmazást, szerinte eleget téve az orosz hatóságok követelésének. Andrej Klimov, a felsőházi szaktestület elnöke szintén méltatta, és „a helyes irányba tett első lépésnek” nevezte a két it-vállalat döntését. A cégek szerinte az egyetlen helyes következtetést vonták le a bizottsági ülés nyomán. A The New York Times azt írta, hogy a Google azért távolította el a Navalnij-alkalmazás oroszországi hozzáférését, mert az orosz hatóságok büntetőeljárással fenyegették meg néhány oroszországi munkatársukat. A Bloomberg amerikai hírügynökség szintén egy névtelen, a Google-hoz közeli informátorra hivatkozva ugyancsak azt közölte, hogy a cég a helyi alkalmazottak elleni büntetőeljárás veszélye miatt hozta meg döntését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel!