NGM: nincs mese, júliustól indul az online számlázás

Idén július elsejétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, a kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A tárca közleményében közölte, hogy szerdától tette hozzáférhetővé a számlázó szoftverek fejlesztőinek szóló és az informatikai részleteket pontosan meghatározó leírásokat. Ezek a fejlesztőket segítik, hiszen a számla kiállítójánál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi, az a vállalkozóknak semmilyen plusz munkát nem jelent. Az NGM szintén szerdától tette elérhetővé rendeletének tervezetét, amelyet a közösségi szabályok alapján a kötelező három hónapos notifikációs eljárást követően hirdethetnek ki, így a vállalkozók számára egyúttal felkészülési időt is jelent. A kormány a július elsejei indulással a kötelező három hónapos felkészülésnél is jóval hosszabb időt biztosít a vállalkozásoknak és a szoftver fejlesztőknek, hogy az új szabályoknak meg tudjanak felelni – tették hozzá.

Közölték: az online számlázás nemcsak a gazdaság fehérítésére alkalmas, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is. Sőt a gazdálkodók a NAV egy újabb szolgáltatását is igénybe vehetik majd: lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, így például partnereik számláit is megnézhetik, persze csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők. Azokról a számlákról kell július 1-jétől a számlázó programoknak online adatot küldeniük az adóhivatalba, amelyeken az áthárított általános forgalmi adó összege legalább 100 ezer forint. Legkésőbb a kiállítás utáni napon a kézi számla adatait is továbbítani kell, ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot. Ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa, akkor pedig legkésőbb a kiállítást követő ötödik napon kell rögzítenie ezeket az adatokat az adózónak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A gyors internetelérés csak ígéret

pén jan 19 , 2018
A gyors internetelérés sok esetben nem több a hálózati szolgáltatók üres ígéreténél a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur tanulmánya szerint. A Bundesnetzagentur 700 ezer mérésre támaszkodó tanulmánya megállapítja, hogy a vezetékes hálózati előfizetők 28,4 százaléka, vagyis háromból egy esetében az internetes kapcsolat tényleges adatátviteli sebessége a felét sem éri […]
internet

És még ez is...