Neumann 120: Konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI-ban

Primo Home ComputerA SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl címmel konferenciát rendeznek és tárlatvezetést tartanak az érdeklődőknek április 20-án, a Neumann-emlékév programjaként.

A rendezvény a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI) közös szervezése. Az esemény első felében, a SZTAKI Kende utcai épületében, az érdeklődők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a kutatóintézet hardverfejlesztésének különböző időszakairól.

Az előadásokat követően a résztvevők megtekinthetik a SZTAKI „A múltból a jövőbe” című hardvertörténeti kiállítását, benne olyan, az intézet múltjából származó, és akár még működő eszközökkel, mint két GD 80-as vektoros kijelző vagy a Primo home computer. A SZTAKI Lágymányos utcai épületében rendezett kiállításon Manno Sándor fejlesztőmérnök tart tárlatvezetést.

Ezt követően a program a SZTAKI 2022. nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Terében (IDT) zárul, ahol a látogatók megismerhetik az intézet és laboratóriumai legújabb tudományos demonstrációit. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az érdeklődők a SZTAKI honlapjáról érhetnek el.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Félezer önkiszolgáló kasszánál jár a Laurel

hét ápr 10 , 2023
Épp 30 évvel ezelőtt, 1993 áprilisának elején alapították a Laurel Számítástechnikai Kft.-t. A társaság az első teljesen magyar fejlesztésű önkiszolgáló kasszájából már 500-at üzemelt be nem csak idehaza, hanem külföldön is. A kereskedelmi informatikával foglalkozó vállalat annak idején 14 fővel indult, ez a létszám pedig mára mintegy tízszeresére nőtt. A […]
Bessenyei Attila és Bessenyei István - Laurel

És még ez is...