Nem a civilek elleni használatra fejlesztették a Pegasus kémszoftvert

illegál PegasusA Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa nem tartja felelősnek a cégét a program további felhasználásáért.

“Az általunk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előz meg” – közölte Salev Hulió, a cég egyik alapítója és vezérigazgatója a kémprogram védelmére kelve az egyik izraeli kereskedelmi rádiónak adott interjúban. Kifejtette, hogy vállalata nem ismeri a szoftverével lehallgatottak névsorát. Cégük megalakításakor eldöntötték, hogy csakis kormányoknak árulják terméküket, magánszemélyeknek nem. Sőt nem is minden kormánynak, mert vannak, amelyek nem méltók ilyen eszköz használatára – tette hozzá. “Az eltelt tizenegy évben 45 országnak adtuk el, viszont kilencven másik országtól megtagadtuk. Ellentétben egy fegyverrel, amelynek értékesítését követően nem lehet ellenőrizni a használatát, nekünk vannak olyan mechanizmusaink, amelyek észlelik, ha egy kormány megvásárol egy rendszert, majd visszaél vele, újságírókat, emberi jogi aktivistákat, a rezsim ellenzőit követi” – fejtette ki Hulió. Felhívta arra is a figyelmet, hogy voltak olyan kormányok, amelyeknek eladták a szoftvert, majd blokkolták a használatát és abbahagyták velük az együttműködést. Mindezt egy átláthatósági jelentésben tették közzé — nyilatkozta Hulió, aki szerint az izraeli szabályozás a világon a legfejlettebb a kiberellenőrzés minden kérdésében, jobb, mint Európában és külön korlátozások vonatkoznak arra, hogy ki hogyan árulhatja termékét és milyen korlátozásokat helyez el benne. “Eszközeink az elmúlt években terrorakciókat akadályoztak meg Európában, emberek tízezreit mentették meg egy európai fővárosi metró megtámadásától, amelyet néhány perccel az eset előtt sikerült elkerülni”- hangoztatta az izraeli üzletember.

A Háárec című újság viszont azzal vádolta az NSO-t, hogy a “rossz fiúk” oldalán áll, s a kibertámadásokat szolgáló szoftverek gyártóit az it-szektor sötét oldalának nevezte. A cikk szerint Izrael eszközeit szemlátomást arra használták, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat és forrásaikat figyelemmel kísérjék, behatoljanak a magánéletükbe olyan országokban, amelyeknek kétes a múltja -és a jelene- ezekben a kérdésekben. A lap szerint sötét üzletről van szó, amely a rezsim ellenzőinek bántalmazásához, bebörtönzéséhez, sőt halálához vezethet azokban az országokban, ahol “utolsó szempont” a megfelelő jogi eljárások biztosítása.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Véglegesíti a hibrid munkarendet a Vodafone

csü júl 22 , 2021
Hibrid munkarendben folytatja működését a Vodafone Magyarország. Működését felülvizsgálva, kollégáit és külső szakembereket bevonva, számtalan felmérés eredményei és globális tapasztalatai alapján döntött úgy a Vodafone, hogy egyetemesíti a jelenlegi hibrid működését, amelyet hosszútávon is fenn kíván tartani. A szolgáltató ezzel a kollégái kezébe adja a döntést, milyen arányban végzik az […]
Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR Vezérigazgató-helyettese.

És még ez is...