Már megint Debrecen az Internetes Kultúra Fővárosa

Barcsa-LajosNegyedik alkalommal nyerte el Debrecen az Internetes Kultúra Fővárosa díjat, miután két helyi cég nyerte a legtöbb elismerést az Év honlapja versenyen – jelentette be a város gazdasági alpolgármestere. Barcsa Lajos szerint az informatika és az it-technológia fontos húzóágazata Debrecennek. Az elmúlt években több kezdeményezés is indult, amely az it-cégeknek biztosít lehetőségeket, hogy kreatív és innovatív projektjeiket megvalósíthassák – tette hozzá. Barcsa köszönetet mondott a Kreatív Vonalak Kft. és a PW Stúdió Kft. honlap tervező cégeknek, amelyek – a Magyar Marketing Szövetség és az internet marketing tagozat Év Honlapja versenyén – a legtöbb díjat megszerezve ismét elnyerték Debrecennek az Internetes Kultúra Fővárosa címet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Nem annyira egyértelmű, hogy ki minősül fogyasztónak, vagy kereskedőnek

vas jan 31 , 2016
A fogyasztói online vitarendezési rendelet (OVR) alapján bármely természetes személy, aki nem kereskedelmi, üzleti vagy szakmai célból vásárol meg árut, vagy vesz igénybe szolgáltatást. Például ha egy fodrászként dolgozó személy a szalonja részére vásárol például hajszárítót, akkor nem fog fogyasztónak minősülni, azonban ha saját használatra megvásárol egy televíziót, akkor igen. […]

Friss, ropogós