II. Erzsébet elküldte első Twitter-üzenetét

II-ErzsebethII. Erzsébet királynő nyitotta meg a londoni Tudománytörténeti Múzeum új, Information Age című nagyszabású kiállítását, amely az információs korszak fejlődésének legjelentősebb mérföldköveit mutatja be. Az uralkodó – férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában – megtekintette a kiállítást, majd Ian Blatchford, a múzeum igazgatója megkérte, hogy az udvar már korábban létrehozott, @BritishMonarchy címen követhető Twitter-olalán küldje el első üzenetét. A királynő hatszáz meghívott vendég előtt tette közzé a közösségi portálon, hogy örömére szolgál az Information Age című kiállítás megnyitása a „@ScienceMuseum„-ban. Az uralkodó az „Elizabeth R.” szignóval látta el élete első személyes Twitter-üzenetét — írja az MTI.

A királynőről – aki a II. világháború idején, 18 éves hercegnőként autószerelői képesítést szerzett, és a brit hadsereg teherautóit javította – régóta köztudott technikai érdeklődése, és az is, hogy egyáltalán nem idegenkedik az internet és a mobiltávközlés legújabb eszközeinek használatától sem. Öles szalagcímek adták az alattvalók tudomására, amikor II. Erzsébet királynő 2003-ban elküldte első sms-üzenetét, két évre rá megvásárolta első iPod multimédiás lejátszóját, tavalyelőtt pedig megrendelte első iPad táblagépét is.

A brit uralkodó azonban már ifjúkorában is értékelte az elektronikus média fejlődésének jelentőségét. Nagy-Britanniához és a Nemzetközösséghez intézett karácsonyi beszédét először 1957-ben sugározta egyenes adásban a BBC televízió. Az akkor 31 éves királynő kifejezte reményét, hogy „ez az új médium” személyesebbé és közvetlenebbé teszi karácsonyi üzeneteit népei számára. A csaknem hat évtizeddel ezelőtti közvetítésben hozzátette: az, hogy „néhányan Önök közül ma láthatnak is engem, csak egy újabb példája a körülöttünk zajló változások gyorsaságának…”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Döbbenetes mit művel a Facebook az étkezési kultúrával

hét okt 27 , 2014
ShareTweetPinShareA felnőttek harmada a Facebookkal együtt eszik, és az internethasználók fele főzött már a közösségi média segítségével. Az étel státusszimbólummá vált, amivel el is dicsekszünk. Az internetet használó felnőttek 49 százaléka főzött már közösségi felületről, negyven százalékuk pedig készített ételt weboldalról, applikációból vagy blogokból vett recept alapján. A Hartman Group felmérése […]
Facebook

És még ez is...