2018 a szélessáv éve lesz

future2018-ra széles sávú internetnek kell lennie minden magyar háztartásban, ez a kormány egyik célja a következő négy évre – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János azt mondta, hogy nem lehet annyi buszjáratot indítani vagy olyan közel hozni a szolgáltatásokat a kistelepülésekhez, amely versenyképes lenne az infokommunikációs technológiával. A világháló használatához szükséges eszközök egyre olcsóbbak lesznek, és az ehhez nélkülözhetetlen ismeretek is alapkészségé válnak. Egyre többen vannak, akik otthonról intézik ügyeiket, fizetik be a gáz- vagy villanyszámlát, ráadásul ezzel megtakarítást is tudnak elérni – tette hozzá. Az internet segítheti a munkavégzést, egyszerűbbé teszi a köz- vagy akár az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést – hangsúlyozta az államtitkár. Ahhoz, hogy a széles sávú internet eljusson minden háztartásba, négy év kemény munkára és több száz milliárd forintos beruházásra van szükség, de a program előkészítése már folyik — idézi az MTI az államtitkár szavait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Dell: már a fejlődő piacok is jók

ked jan 21 , 2014
Vállalati rendszermegoldásokra összpontosít és a fejlődő térségek felé terjeszkedik a Dell, de nem adja fel személyi számítógép üzletágát sem. Magyarországon jó évet zárt és az idén is növekedés elé néz a Dell — jelentették be a Dell regionális vezetői. A Dell szervezeti átalakulásáról és a személyi számítógépek értékesítésének folytatásával kapcsolatban […]

Friss, ropogós