Május 15-től olcsóbban lehet más EU-országokba telefonálni

Május 15-től maximalizálva lesz az Európai Unión (EU) belüli nemzetközi hívások és sms-ek díja. Ennek köszönhetően az uniós országok közötti telefonhívásokért percenként legfeljebb 19 eurócentet, vagyis nagyjából 61 forintot (+áfa), az sms-ekért pedig legfeljebb hat eurócentet, azazközel 19 forintot (+áfa) kell majd fizetni. Ez az intézkedés jelenti a második lépést a távközlési szabályok uniós szintű felülvizsgálata során, melynek első lépését a barangolási díjak megszüntetése jelentette 2017 júniusában. A nemzetközi hívásokra vonatkozó új szabályok a tagállamok között korábban fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak eltörölni. Az EU-n belüli vezetékes és mobilhívások szokásos díja eddig átlagosan háromszor olyan magas volt, mint a belföldi hívások normál díja, az EU-n belüli sms-ek szokásos díja pedig több mint kétszer meghaladta a belföldi sms-ekét. Egyes esetekben az EU-n belüli hívásokért a fogyasztóknak akár tízszer annyit is fizetniük kellett, mint a belföldi hívásokért.

A távközlési szolgáltatóknak EU-szerte értesíteniük kell a fogyasztókat az új árplafonokról. A szabályokat május 15-től mind a 28 uniós tagállamban, és hamarosan Norvégiában, Izlandon és Liechtensteinben is alkalmazni kell. Az árplafon csak a lakossági ügyfelekre fog vonatkozni, tehát nem fogja érinteni az üzleti ügyfeleket, mivel számukra több szolgáltató is rendkívül vonzó díjkedvezményeket kínál.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Gödörben a Texas Instruments

sze máj 1 , 2019
A félvezető áramkörök világpiaci keresletének csökkenésére hivatkozva bevételének és nyereségének első negyedévi csökkenéséről számolt be a Texas Instruments. A Texas Instruments az idei első negyedévben 3,594 milliárd dollár, az egy évvel korábbi 3,789 milliárd dollár értékesítési árbevételnél öt százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 11 százalékkal alacsonyabb 1,379 milliárd dollár működési […]

Friss, ropogós