Május 15-től nettó 19 eurócentes (nagyjából 60 forintos) felső korlátja lesz az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjának, sms-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók – jelentette be hétfőn az Európai Bizottság. A brüsszeli testület tájékoztatása szerint az új szabályok a tagországok között eddig fennálló nagy árkülönbségeket hivatottak megszüntetni, mivel az EU-n belüli nemzetközi hívások átlagosan eddig háromszor, egyes esetekben pedig akár tízszer annyiba kerültek, mint a belföldi hívások. Az előírások a huszonnyolc uniós tagállam mellett Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is vonatkozni fognak. „A roamingdíjak 2017-es eltörlése után az EU most intézkedéseket hozott a nemzetközi hívások után felszámolt túlzott díjak korlátozására. Ezen lépéseknek köszönhetően a fogyasztók biztosak lehetnek abban, hogy telefonszámlájuk nem fog kellemetlen meglepetéseket tartogatni, ha saját országukból vagy ha külföldről európai számot hívnak” – közölte Marija Gabriel digitális gazdaságért és társadalomért felelős uniós biztos. A BEUC európai fogyasztóvédelmi szövetség korábban arról számolt be, hogy az EU-n belüli hívások díjai 5 és 80 eurócent között alakulnak az uniós országokban.
Next Post
ÁEEK: további szoftverfejlesztésekkel bővül jövőre az egészségügyi szolgáltatási tér
ked máj 14 , 2019
És még ez is...
-
2014. november 30.
Emlékeznek még Jeremy Forwordra? Pedig csak 15 éve volt…
-
2017. február 3.
Megegyeztek a roamingdíjak nagykereskedelmi árairól
-
2020. november 3.
Tényleg osztódik a Vodafone Magyarország
-
2015. június 18.
A T-Mobile Macedonia beolvad a Makedonski Telekomba
-
2014. február 6.
M2M-ben a Vodafone az első
-
2016. augusztus 8.
Két hét a világ: kódolatlanul érhető el a Mozi+ a MinDig TV-n