Papp Péter, a Kancellár.hu Zrt. alapító 2022 szeptember 18-án rövid súlyos betegség következtében elhunyt. Az érettségit követően az ELTE-n programozó matematikusként végzett. Egyetemi tanulmányait követően kisebb a pénzügyi szektorban tett kitérő után, az informatika területén töltött be több cégnél vezetői pozíciót. 2002-ben úgy döntött, hogy régóta dédelgetett tervét megvalósítva alapít egy platform, gyártó és termék független kizárólag információbiztonsággal foglalkozó gazdasági társaságot. Ez a cég lett Kancellár.hu Informatikai Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság.
A Kancellár.hu Kft. a Deloitte felmérése alapján egymás után két alkalommal 2008-ban és 2009-ben is egyike volt az ötven legdinamikusabban fejlődő közép-európai technológia cégnek. A Kancellár.hu Kft. növekedése töretlen volt, ezért hamarosan részvénytársasággá alakult a vállalat. Papp fontosnak tartotta az információbiztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztést és tudatformálást, számos helyen adott elő ezekben a témákban majd átvette és átformálta a Hacktivity Kft.-t, amellyel létrehozta a régió egyik legtekintélyesebb információbiztonsági konferenciáját. Kiemelt jelentőséget tulajdonított a párbeszédnek és a gondolatok cseréjének, e felelősség jegyében egy sikeres TEDx előadást követően, társaival megalapította a TEDxDanubia Nonprofit Kft.-t, amellyel évekig unikális keretet biztosított a TEDx előadásoknak Magyarországon.