Magyar Posta: új műsorhoz, új férfi kell…

illes-ZoltanPénteken, 2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. igazgatósága: Békési Ákos, Bulyáki Iván, Kovács Zoltán, Lontai Dániel, és Szauer Tamás az igazgatóságának tagjai. A február végén kinevezett Szarka Zsolt lemondott az igazgatóság elnöki posztjáról, illetve közös megegyezéssel távozott a vezérigazgatói posztról is. Ugyancsak lemondott tisztségéről a posta felügyelőbizottságának több tagja: Lantos Csaba, a felügyelőbizottság elnöke, valamint Szabó Levente és Szarvas Ferenc, a posta felügyelőbizottságának tagjai.

A társaság közgyűlése ugyanezen a napon igazgatósági tagoknak választotta: Illés Zoltánt, akit vezérigazgatónak is megválasztottak, illetve Kálmán Lászlót, Károlyi Lászlót, Majláth Zsolt Lászlót, Osztrogonácz Gábort és Szivek Norbertet. Az igazgatóság elnökének nem meglepő módon Illést választották meg. A közgyűlés megválasztotta a társaság felügyelőbizottságának új tagjait is: Boros Esztert, Csoltkó Endrénét, és Kovács Mónikát. A 444.hu szerint a vállalat eddigi vezetőit Spéder Zoltán embereiként tartották számon, ezért a mostani személycserék az ő befolyásának további gyengülését jelzik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Olimpia online: még állja a rendszer a látogatók rohamát

hét aug 15 , 2016
Egyre nagyobb a tumultus az m4sport.hu virtuális lelátóin. Az oldal közel kétszázezer egyedi látogatót fogadott kedden, ez minden idők legmagasabb száma. Ezzel az eredménnyel a közmédia online portáljai összesen 335 ezer egyedi látogatót fogadtak. Az m4sport.hu online adásait egyszerre százezren nézhetik különösebb fennakadás nélkül. Az olimpiát az m4sport.hu összesen 14 […]

Friss, ropogós