Lassan halad a Magyar Telekom hálózatmodernizációja

Lubor ZatkoLubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese a napokban egy sajtótájékoztatón kijelentettwe, hogy a vállalat 2020-ban indított több éven átívelő hálózatmodernizációja – amelyben a társaság partnere az Ericsson Magyarország – csak hatvan százalékos készültségben lesz év végére. Pedig az összes állomáson lévő teljes technológiaváltás az alapja az 5G szolgáltatás országos kiterjesztésének. A Magyar Telekom 5G szolgáltatása jelenleg csak Budapest és Budaörs mellett 28 Balaton parti településen, valamint hat megyeszékhelyen – Zalaegerszeg, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Szombathely, Győr – érhető el. Az 5G hálózat lakosságra vetített, kültéri lefedettsége a fővárosban 33 százalékos, országosan pedig alig több mint tíz százalék. (A belső lefedettség pedig még ennél is jóval kisebb. A -szerk- megj.) A Magyar Telekom tájékoztatása szerint a társaság az elmúlt hat évben több mint 300 milliárd forintot költött Magyarországon mobil- és vezetékes hálózatainak fejlesztésére.

(Tovább lassíthatj az új technológia bevezetését a kormányzat különadója (lásd extraprofit)), ami szinte biztos, hogy rontani fogja a távközlési cégek beruházási kedvét. A -szerk- megj.)


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Végrehajtandó fogházbüntetést kért az ügyészség az online csalópárosra

ked júl 5 , 2022
Mintegy száz embert vert át online csalásokkal egy szabolcsi férfi és nő, vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. Az élettársként együtt élő vádlottak olyan gyermekjátékokat – főként trambulint és játékkonzolokat – kínáltak eladásra, amelyekkel nem rendelkeztek. Hirdetési oldalak üzenetküldő szolgáltatásán, illetve telefonon keresztül tartották a kapcsolatot a […]
rendőrség