A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Women4Cyber Magyar Tagozat Alapítvány pályaorientációs napot tart lányoknak április 25-én a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában.
Az it-technológia újítóinak meghatározó részét nők alkották, és ma már sok területen vezető szerepet töltenek be a tudományos-technológiai ágazatokban. A pályára készülve azonban kevesen vannak tisztában azokkal a kihívásokkal, amelyekkel szembesülniük kell majd a lányoknak, hogy elismerést nyerjenek. A nők továbbra is alulreprezentáltak a férfiakkal szemben az informatikai szektorban, és sok akadályba ütköznek, amikor lépést akarnak tartani a technológiai fejlődéssel. A 2023-as adatok szerint világszerte kisebb arányban használták az internetet, mint férfi társaik – részben azért, mert nem elérhető számukra a technológia, amellyel csatlakozhatnának.
Magyarországon akkor növekedhet a nők foglalkoztatottsága az it- és kiberbiztonsági szektorban az alapítvány szakemberei szerint, ha a társadalom is jobban elfogadja a nők szerepvállalását az „atipikus szakmákban”. Ugyanakkor a nők vezető pozíciót is betöltenek kiberbiztonsági területeken, annak köszönhetően, hogy kifejezetten jó projektmenedzsment- és elemzői képességeik vannak. Ám sokan bizonytalanodnak el közvetlenül a pályaválasztás előtt, mert nem ismerik eléggé a szakmát, és nem látnak maguk előtt olyan nőket, akik már bizonyítottak a kiberbiztonság területén.
Felhívnák a figyelmet a nők fontos szerepére az információ- és kommunikációtechnológiában
A pályaorientációs napon inspiráló előadások, interaktív keresztrejtvények, szabadulószobák és logikai feladványok várják az érdeklődőket. A résztvevők betekintést nyerhetnek információs technológiai szakmákba az adatbányászattól a mesterséges intelligenciáig, megismerhetik az informatika legfontosabb irányait és specializációit, ezzel is segítve a lányok elhelyezkedését.
A rendezvényen hirdetik ki a Női példaképek az informatikatörténetben diákpályázat eredményeit és avatják fel két női it-példakép, a világ első programozóinak egyike, Dán Klára és a matematikai ismeretterjesztés egyik meghatározó alakja, Péter Rózsa tablóit, amelyek az informatikatörténeti kiállítás állandó részeivé válnak.