Jövőre megszülethet a megállapodás a digitális gazdaság egységes adóztatásáról

Dollár, pénzszámlálóMár tárgyalják a G20-as országok pénzügyminiszterei az OECD napokban nyilvánosságra hozott javaslatcsomagját, amely a digitális gazdaság megadóztatását, valamint egységes minimális társasági adó bevezetését célozza.

Jelen állás szerint a megállapodás aláírására az eredeti tervektől eltérően idén már nem kerül sor, de várakozások szerint az új szabályozásra a piac érintett szereplőinek 2021 nyaráig mindenképpen célszerű felkészülnie. A javaslatcsomag két fő pillért tartalmaz a nemzetközi vállalatok társasági adójának fizetésére vonatkozóan. Az egyik pillér valamennyi gazdasági ágazatra kiterjed, és minimális kulcsot határoz meg a jövedelem adóztatására. Ezt minden cégnek meg kell majd fizetnie, mivel az új szabályozás jogot ad egy adott országnak arra, hogy a területén fejlesztő, termelő vagy szolgáltató vállalattól ezt a minimális adót akkor is beszedje, ha annak székhelyeként egy adóparadicsom van megjelölve.

A második pillér főként nemzetközi digitális szolgáltatókat érinti, és életbe lépésével az adóztatási jogok a termelő, előállító vagy fejlesztő országokból a felhasználó, fogyasztó országokba tevődnek majd át. Ezzel jelentős részben orvosolható az a probléma, hogy jelenleg számos vállalat adózási szempontból egyáltalán nincsen jelen azokban az országokban, ahonnan jelentős bevételeket realizál távolról nyújtott szolgáltatásokon keresztül. Azaz az Amazon, a Google, a Facebook és társaik a jövőben nem az Egyesült Államokban fizetné a társasági adójának nagyobbik részét, hanem azokban az országokban, ahol felhasználóik, ügyfeleik a szolgáltatást igénybe veszik tőlük.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

NMHH: kezdődik a 900 és az 1800 MHz-es frekvenciasávok értékesítése

ked okt 20 , 2020
A piaci szereplők észrevételeit is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) október 16-án véglegesítette és közzétette a 900 megahertzes (MHz) és az 1800 MHz-es frekvenciasávokban 2022 tavaszán lejáró mobil frekvenciahasználati jogosultságok árverésének részleteit tartalmazó végleges dokumentációt – közölte az NMHH. A hírközlési hatóság több ponton is módosította […]
antenna

Friss, ropogós