Jó évet zártak a netes bűnözők tavaly

 

A Compliance Data Systems Kft. (CDSYS) visszatekintése szerint az elmúlt évben minden eddiginél komolyabb kihívásokkal kellett szembenéznie a vállalatoknak, intézményeknek, az átlagos internet felhasználóknak, ami az adatok biztonságban tartását és az internetes bűnözők elleni védekezést illeti. „Visszatekintve az elmúlt esztendőben sajnos rengeteg internetes bűnesettel, és adatszivárgási incidenssel találkoztunk. Hónapról hónapra újabb, és újabb esetekről olvashattunk, amelyek során a bűnözök szinte minden eszközt bevetettek, hogy információhoz jussanak, amelyet felhasználhatnak az áldozatok kárára, illetve illetékteleneknek értékesíthetik az információkat, sokszor fillérekért” – mondta Egerszegi Krisztián a CDSYS ügyvezető igazgatója. Visszatekintve 2012-re, elmondható, hogy nagyon mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött az adatbiztonság terén. A támadások száma nem csökken, egyre több felhasználó adatai kerülnek illetéktelen kezekbe, illetve egyre nagyobb bevételre tesznek szert az internetes bűnözők az ellopott adatok által. A védelemmel foglalkozó vállalatoknak nem lehet más célja, mint továbbra is naprakész, egyre hatékonyabb védelemmel kell ellátniuk ügyfeleiket, és megtenni mindent annak érdekében, hogy adataikat biztonságban tudhassák, és ne lássák viszont neveiket valamelyik biztonsági incidensről szóló híradásban — tette hozzá Egerszegi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Amíg ön durmol, dolgozik az F-Secure

csü márc 7 , 2013
  A finn F-Secure bejelentette, hogy az F-Secure Internet Security 2013 nyerte el a német AV-TEST Institute 2012 Legjobb Védelme díját. A tavaly ősszel kiadott, azóta számos díjat és elismerést begyűjtő Internet Security 2013 az AV Test szerint is a legjobb védelemmel óvja a felhasználók számítógépét és online identitását internetezés […]