A központi tervek szerint az évtized közepére az új generációs IPv6 rendszerre tér át Kína, több mint 600 millióra növelik az internethasználók számát, és hárommillió, az ágazathoz kapcsolódó új munkahelyet teremtenek majd. A kínai vezetés célja, hogy az internetet használók teljes lakosságon belüli aránya a 2011-es 38,3 százalék után 2015-re 45 százalék fölé nőjön – áll a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság, a pekingi oktatási minisztérium és az ipari és információtechnológiai (IIM) minisztérium közös nyilatkozatában. Az IIM az évtized közepére lényegesen olcsóbb szolgáltatói díjakat és a jelenleginél ötször gyorsabb internetet ígér. Sávszélesség alapján globális összehasonlításban Kína jelenleg a 71. helyen áll, az árak a szolgáltatás színvonalához képest viszont drágák, elsősorban a korlátozott verseny miatt – számolt be az MTI.
Next Post
Kezdjük kiismerni a hackereket
ked ápr 3 , 2012
Az IBM nyilvánosságra hozta az X-Force legfrissebb trend- és kockázatjelentését, amely meglepő eredményeket közöl az internetbiztonság fejlődéséről. A jelentés szerint az elmúlt évben csökkent az alkalmazások és kódok biztonsági réseit kihasználó sikeres támadások és a kéretlen levélüzenetek száma. A hackereknek újra kell gondolniuk taktikájukat, érdemes lesz szűkebb informatikai kiskapuk vagy […]

És még ez is...
-
2016. október 18.
Letöltendő börtönbüntetés gyűlöletkeltő internetes bejegyzések miatt
-
2016. június 25.
13-al nőtt a mázlista városok listája
-
2012. március 7.
Munkaholistává tehet az internet
-
2019. március 5.
Mint egy falat kenyér úgy hiányzott a most elkészült stratégiai terv
-
2015. december 4.
300 megabites mobilinternet Nyíregyházán
-
2012. november 24.
A magyar foci a YouTube-ra költözik