Kínában derült ki, hogy prosperál Magyarországon a Huawei

A Huawei csoport elnökével, az informatika világában jól csengő nevű Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Palkovics László. Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját. A felhőszolgáltatásokat működtető első harminc mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban – hangsúlyozta a cég elnöke. A megbeszélés témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

Az oktatás digitális átalakítását is segíti Magyarországon a Huawei, erről Palkovics miniszter és a Huawei regionális elnöke, James Li írt alá együttműködési megállapodást Sanghajban. Az aláírt szándéknyilatkozat értelmében a Huawei a következő években tovább segíti a szélessávú internet kiépítését Magyarországon, annak érdekében, hogy a tervezett ütemezésben megvalósulhasson a kormányzati cél, miszerint 2025-ig a magyar háztartások 90 százalékában elérhetőnek kell lennie a másodpercenkénti 100 Megabit letöltési sebességű világháló-hozzáférésnek. A megállapodás szerint a hazai 5G Koalíció alapító tagjaként, a Huawei előremozdítja majd az 5G-n működő adatközpontok, adattárolók, úgynevezett dolgok internetéhez (IoT) szükséges infrastruktúra kiépítését, korai kereskedelmi alkalmazásait is Magyarországon.

A Huawei Magyarországon több mint kétezer embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja – gyártási és logisztikai – Magyarországon működik. Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy negyvenmilliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki. A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a százmilliárd dollárt – olvasható a cég tájékoztatójában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Digitális közösségi alkotóműhely Nyíregyházán: hímezni, varrni és esztergályozni is lehet

csü nov 8 , 2018
Átadták az ország első digitális közösségi alkotóműhelyét a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban, a modern informatikai-technológiai eszközökkel és robotokkal felszerelt műhelyt nagyjából félmilliárd forintból alakították ki a nyírségi megyeszékhelyen. Az eseményen Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta, az alkotóműhellyel új tanulási tér jött létre, amelytől […]
Pölöskei Gáborné Áder Annamária

És még ez is...