Informatikai botrány: vádemelések az egyik legnagyobb korrupciós ügyben

Nyolc személy ellen emelt vádat hétfőn a varsói ügyészség a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb lengyel korrupciós üggyel, az úgynevezett informatikai botránnyal kapcsolatban. Az informatikai botrány 2012-ben pattant ki, akkor több magas rangú lengyel hivatalnokot azzal gyanúsítottak meg, hogy a belügyminisztérium, az országos rendőr-főkapitányság, a külügyminisztérium és a központi statisztikai hivatal számítástechnikai közbeszerzéseinél kenőpénzt kaptak. Hétfőn a rendőr-főkapitányság informatikai osztályának volt igazgatóját, M. Andrzejt vádolták meg hárommillió zloty (mintegy 225 millió forint) értékű csúszópénz elfogadása, valamint pénzmosás miatt. Négy családtagjával szemben pedig a bűntett során szerzett pénz tisztára mosása miatt indítanak pert. A vádlottak között továbbá két belügyminisztériumi hivatalnok, valamint a Hewlett-Packard és az Oracle amerikai informatikai cégek volt lengyelországi menedzsere szerepel.

Bár Lengyelországban eddig még senkit nem ítéltek el az ügyben, az Egyesült Államokban a Hewlett-Packard 2014-ben, miután beismerte bűnrészességét, több mint 100 millió dollár pénzbüntetést fizetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Minden, amit a roamingról tudni érdemes: tudd mi a különbség

ked jún 30 , 2015
Itt a nyár, rengetegen utaznak, roamingolnak. Az aktualitásra tekintettel, egyben a korábbi évek tapasztalataira támaszkodva, a roaminggal kérdéskörében történő jobb eligazodás érdekében a Média-és Hírközlési Biztos az alábbi néhány tanáccsal segít. 1. Mi a különbség a roaming és a nemzetközi hívás között? Nemzetközi hívás esetében belföldi telefonkészülékünkről külföldi számot tárcsázunk, […]