Eddig tizenegy társaság került a DMÜ-höz

Guller ZoltánMegjelent az a rendelet, amelynek értelmében hét gazdasági társaság került a Miniszterelnöki Kabinetirodától a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) tulajdonosi joggyakorlása alá, így közvetlen módon hét, míg közvetett módon tizenegy társaság felett látja el a tulajdonosi jogokat a DMÜ. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) működését Guller Zoltán miniszteri biztosként felügyeli ezentúl. Ez a lépés lehetővé teszi az eddigi széttagolt működés racionalizálását, és biztosítja a kijelölt célok megvalósítását. Szeptember 1-jével az ügynökség irányításával, a kapcsolódó szervezetek bevonásával megkezdődik az összehangolt munka.

A DMÜ felügyeli a kormányzati informatikát, valamint az e-közigazgatási, informatikai rendszerek és infrastruktúrájuk üzemeltetéséért, továbbá a kapcsolódó fejlesztések megvalósításáért is felel. Céljai között szerepel az ügyfélbarát szolgáltatások kialakítása, a digitális állampolgárság megteremtése, egy magyar bázisú felhőszolgáltatás létrehozása, az adatalapú kormányzati döntéselőkészítés és döntéshozatal megvalósítása, és az összehangolt infrastruktúra működtetése. Emellett fő feladata a kormányzati digitalizáció, valamint a digitális állampolgárság megteremtése. Fontos szándék, hogy 2025-ig mindenki el tudja intézni a hivatalos ügyeit egy mobiltelefon segítségével.

A rendelet szerint az alábbi állami tulajdonú gazdasági társaságok tulajdonosi jogkörgyakorlása került a Digitális Magyarország Ügynökséghez:

Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Idomsoft Informatikai Zrt.
Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt.
Kopint-Datorg Informatikai és Vagyonkezelő Kft.
Digitális Adattranzakciós Központ Kft.
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Kormányzati Szoftverlicenc-gazdálkodási Kft.
Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.
Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt.
Digitális Jólét Nonprofit Kft.
Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szegedi kutatók arany nanoszerkezetei segíthetik a daganatok korai felismerését

pén szept 2 , 2022
ShareTweetPinShareSzegedi kutatók munkája nyomán a jövőben akár a szervezetbe fecskendezett nanoarannyal is diagnosztizálhatják a szakemberek a korai rákot – tájékoztatozz a Magyar Tudományos Akadémia. A közlemény szerint Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) dolgozó Juhászné Csapó Edit és az által vezetett Lendület-kutatócsoport munkatársai olyan nanoszerkezetekkel foglalkoznak, amelyek aranyból vannak. Az SZTE adjunktusa és az […]
Juhászné Csapó Edit, Lendület-kutatócsoport

És még ez is...