A Lufthansa Systems Hungária és a Technológiai Oktatásért Alapítvány (Skool) 12-14 év közötti lányok számára szervezett egynapos, ingyenes technológiai workshopot.
A legutóbbi #femintech kutatás szerint az Európai Unióban 8,4 millió szakember dolgozik az infokommunikációs iparágban, akik csupán 18,5 százaléka nő. Magyarországon ez az arány mindössze 12,3 százalék. Sokan még mindig férfias szakmának tartják az informatikát, ugyanakkor a vállalatok szívesen látnának jóval több női digitális szakembert a szektorban. A fenti céllal összhangban a német Lufthansa Csoporthoz tartozó, légiipari szoftverek fejlesztésével és üzemeltetésével foglalkozó Lufthansa Systems Hungária a Skool-lal karöltve március 9-én tartott 12-14 éves lányok számára foglalkozást.
A fiatal nők informatikai pályaorientációja jegyében szervezett
díjmentes, egész napos workshopon tizenhét általános iskolás korú lány vehetett részt, akiknek az informatikai vállalat hat szakembere önkéntes mentorként segített alapfogásokat elsajátítani a napjaink egyik meghatározó programozási nyelvének számító Pythonban. A műhelymunka keretében a résztvevő diákok megírhatták első programjaikat, illetve játékokat készíthettek, valamint rajzolhattak a Python nyelv segítségével. A programban való részvételnek nem volt feltétele a magas szintű matematikai tudás és előképzettség.
„Célunk, hogy a légitársaságokat intelligens technológiai megoldásokkal segítsük. Fontosnak tartjuk a fiatal tehetségek támogatását, az esélyegyenlőség biztosítása pedig alapvető vállalati értékünk, ezért is lényeges, hogy szerepet vállaljunk abban, hogy minél több nő helyezkedjen el és érjen el sikereket az informatikai pályán. Ebben a szellemiségben egy rendhagyó, tanulással és élményekkel teli programozó napot szerveztünk diákok részére, parterünkkel a Skool-lal közösen, mely iskolás korú lányok számára biztosít lehetőséget arra, hogy betekintsenek a szoftverfejlesztés rejtelmeibe” – hívta fel a figyelmet Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária HR vezetője.
„Tíz éves működésünk alatt egyedülálló tapasztalatra tettünk szert abban, miként kell az informatikát élményszerűen tanítani, hogy a gyerekek átélhessék a kreatív alkotás és felfedezés élményét. Továbbra is olyan történetet szeretnénk, amilyet itthon még nem csinál senki. Amiben a legelsők és a legjobbak vagyunk, de a főszerepet elsősorban nem mi játsszuk, hanem a gyerekek, a szülők, a mentorok és oktatók, valamint az olyan kiváló partnereink, mint most a Lufthansa Systems Hungária. A légiipari informatikai vállalat ugyanis nemcsak hatalmas lelkesedéssel, hanem kimagasló profizmussal állt hozzá mind a gyerekekhez mind magához a projekthez” – mondta Koleszár Szilvi, a Skool társalapítója és CEO-ja.