Állítólag a kkv-k többségének nincs digitalizációs stratégiája

MicrosoftA hazai kis- és középvállalatok (kkv) 59 százalékának nincs kidolgozott informatikai stratégiája, túlnyomó többségüknél nem is várható, hogy lesz.

A Microsoft a megbízásából végzett kutatás szerint a hazai kkv-k többsége – 81 százaléka – az infokommunikációra még mindig inkább kiszolgáló tevékenységként tekint, és mindössze a középvállalatok hetedénél és a kisvállalatok ötödénél számít az informatika stratégiai területnek. Az ügyfélkapcsolatok kezelésében, az informatika területén, a munkahelyi kultúra átformálásában már jelentős szerephez jutott a digitalizáció, ugyanakkor a stratégiai tervezésben, a termékek és szolgáltatások, a működés és logisztikai folyamatok átalakításában még inkább csak a kezdeti lépések történtek meg. A felmérés arra is rámutatott, hogy a kis- és középvállalkozások többsége, ezen belül a középvállalatok közel kétharmada szerint a versenyképességük megőrzéséhez határozottabb lépéseket kell tenniük a digitalizáció irányába. A Microsoft szerint a változásra azért is szükség van, mert a hazai kkv szektor lemaradásban van régiós versenytársaihoz képest a digitális transzformáció tekintetében. A jelenlegi, bizonytalan gazdasági helyzet további hatékonyságnövelő intézkedésekre kényszeríti az üzleti élet szereplőit – tették hozzá. Felhívták a figyelmet arra, hogy digitális területen is számos pályázati forrás áll a cégek rendelkezésére, ezek elnyeréséhez ugyanakkor a vállalkozásoknak vízióval és konkrét fejlesztési tervekkel kell rendelkezniük.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Támogatott képzésekkel segítik a Tungsram elbocsátott dolgozóit

csü máj 19 , 2022
A Kormány fokozott figyelmet fordít a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A közlemény szerint a tárca a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt. Az intézkedésnek […]
Tungsram

Friss, ropogós