Adatbázis készült a történelmi Erdély lakosságának adataiból

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kutatócsoportja adatbázist készített a történelmi Erdély lakosságának adataiból – közölte a Mediafax hírügynökség.

Az adatbázis mintegy 400 ezer ember adatait tartalmazza az 1850 és 1914 közötti időszakból, ami Erdély korabeli 5,4 milliós lakosságának a 6,9 százalékát teszi ki. Az adatbázis elkészítéséről a projekt vezetője, Luminita Dumanescu számolt be a Mediafaxnak. Elmondta: ez az első romániai adatbázis a történelmi Erdély lakossági adataival. Megjegyezte, Erdély többnemzetiségű és többvallású volta nehezítette az adatbázis összeállítását. Ehhez az egyházi anyakönyveket használták, amelyek latin, magyar, német és román nyelven íródtak úgy, hogy a román nyelvűek egy részénél a latin, másik részénél a cirill ábécét használták. Sokszor alaposan próbára tette a kutatókat a kézírásos bejegyzések elolvasása.

A projektvezető tájékoztatása szerint voltaképpen három adatbázis készült: az adatforrások lajstroma mellett egy standard adatbázist és egy családfa-adatbázist is elkészítettek. Utóbbit a széles közönségnek szánták. Ebben bárki térítésmentesen kutathatja erdélyi felmenőinek az adatait. Luminita Dumanescu elmondta, hogy több mint 300 ezer egyházi anyakönyvoldalt fényképeztek le, összeállították a kor keresztneveinek, helyneveinek és foglalkozásainak a katalógusát.

Ion Bolovan, a BBTE rektorhelyettese, a lakosságkutató központ vezetője a hírügynökségnek elmondta, az anyakönyveket a levéltár bocsátotta a kutatók rendelkezésére. Úgy vélte: a jövőben is folyamatosan bővülő adatbázis kutatók generációt segítheti munkájában. A 2014-ben indult projektben a BBTE a norvégiai Tromsöi Egyetemmel működött együtt. A kutatáshoz az egyetem 650 ezer eurós norvégiai támogatást kapott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Invitel: így növelhetik a kkv-k az ügyfeleik lojalitását III.

hét máj 1 , 2017
A lojális ügyfelek hosszútávon biztosítják egy cég sikeres működését, miközben az elégedettségük nagy valószínűséggel újabb vásárlókat is hozhat. Ezzel szemben a mindennapi feladatok ellátása mellett az ügyvezetőknek sokszor csak kevés idejük jut arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak rájuk. Az Invitel összegyűjtött 6+1 jótanácsot, amelyeket megfogadva a kisvállalatok növelhetik ügyfeleik lojalitását. […]

Friss, ropogós