A magyar kis-és középvállalkozások 54 százaléka véli úgy, hogy a számítógépes technológia határozza meg, hogy üzletmenetük a válság alatt jelentősen javul, vagy csupán túlélik a nehéz időszakot – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Microsoft megbízásából készítettek el. A Számítási felhő a kis-és közepes vállalkozások körében című felmérésből kiderült, a kisvállalatok többsége üzleti és magán célra már most is használja a felhő alapú rendszereket. Az IDC a Microsoft gazdasági hatásait vizsgáló kutatásból pedig kiderült, az új technológia több ezer új munkahelyet jelent a magyar gazdaságnak. A kutatásból kiderül, hogy a kis-és középvállalatok bizakodóak a következő 12-18 hónap gazdasági kilátásait illetően. A régióban a vállalkozások 28 százaléka optimistán, 6 százaléka pesszimistán tekint a jövőbe. A magyar cégek 21 százaléka válaszolt úgy, hogy jobban látja helyzetét egy év múlva, mint most, s mindössze 5 százalék válaszolta azt, hogy rosszak a kilátások.
És még ez is...
-
2020. június 28.
Tízezer dollárt nyert a Virsli Csapat
-
2012. október 24.
Nevet vált és bővíti tevékenységét a BSA
-
2015. április 9.
Felhő: az adatbiztonság aggasztja a leendő felhasználókat
-
2015. október 26.
Öt érv a privát felhő mellett: fejlesztés és tesztelés
-
2016. február 9.
ZyXEL: 24 terabájt elég jól hangzik
-
2012. május 2.
Konferencia: cloud computing és adatvédelem