Tízezer dollárt nyert a Virsli Csapat

Első helyen végzett a TMIT HSN Lab Felhő robotika csoportja az NIST által szervezett nemzetközi ARIAC versenyen, és ezzel elnyerte a tízezer dolláros fődíjat is.

Az Amerikai Kereskedelmi Minisztériumhoz (Department of Commerce) tartozó Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet (National Institute of Standards and Technology – NIST) 2017-ben indított egy versenysorozatot, “Agilis robotika ipari alkalmazásokhoz” (ARIAC – Agile Robotics for Industrial Automation Competition) néven. A verseny 2018 óta pénzdíjas, az idei összdíjazás 17 500 dollár volt. A verseny célja az ipari robotrendszerek agilitásának fokozása, azzal a céllal, hogy az automatizált üzemek hatékonyabban, nagyobb termelékenységgel és autonómiával működjenek, és kevesebb időt és figyelmet igényeljenek az üzem dolgozóitól. Cél például az, hogy a robotok autonóm módon észleljék a gyártási folyamat hibáit, automatikusan helyreálljanak ezekből a hibákból, mindemellett pedig érzékeljék a környezetüket, és feladatokat végezzenek olyan alkatrészekkel is, amelyek nem előre megadott helyen vannak. A döntőben 15 előre nem ismert feladatot kellett minél gyorsabban és pontosabban végrehajtani: beérkező megrendeléseket kellett kiszolgálni különböző alkatrészek összekészítésével és elküldésével. A versenyfeladatok különféle, előre nem ismert kihívásokat tartogattak, mint például: véletlen meghibásodások, dinamikusan változó megrendelések, magas prioritású, később érkező módosítások, hibás vagy elégtelen számú alkatrész, az alkatrészek véletlen leejtése a robot megfogójából, szenzorok időszakos kiesése. A pontozás a pontosság és gyorsaság mellett figyelembe vette az alkalmazott szenzorok összköltségét, valamint szigorúan büntette, ha a robot véletlenül nekiütközött a csarnokon belül mozgó személyek valamelyikének.

A Team Virsli 2018 óta vesz részt a versenysorozatban. A három év során minden alkalommal sikerült a döntőbe kerülni, ott 2018-ban a 6., 2019-ben pedig az 5. helyet szerezve meg. Idén, 2020-ban pedig a csapat az első helyen végzett! A csapat tagjai: Bojtos László, Vidács Attila, Pető József, Mátyás Gergely (BME VIK TMIT).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elkészült az EDIH-hé válás szempontrendszere

hét jún 29 , 2020
Elkészült az Európai Digitális Innovációs Központok létrehozásáról szóló előzetes jelentkezési felhívás tervezete Az Európai Bizottság a Digitális Európa Program keretében kiadta az Európai Digitális Innovációs Hubok (EDIH) létrehozásáról szóló munkaanyagát, amelyben új finanszírozási programmal, 26,8 millió eurós keretösszeggel fejleszti a 2021 és 2027 közötti időszakban a tagországok gazdaságainak és társadalmainak […]
Euro bankjegyek

És még ez is...