Több mint negyvenezren végezték el sikeresen a gazdaságvédelmi akcióterv részeként indított nyolchetes ingyenes informatikai képzést, erre épült rá a programozói képzés, amelyben 1076-an vettek részt – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A programozónak tanulók 97 százaléka sikeres vizsgát tett, háromnegyedük pedig már el is helyezkedett a munkaerőpiacon. Politikus, minisztériumi tisztviselő, NER-lovag ugyan nem volt a végzettek között, de mások mellett korábban bolti árufeltöltőként, jogászként, tolmácsként, futárként, tanárként dolgozók is átképeztették magukat programozónak. A résztvevők átlagéletkora 39 év volt, ami az államtitkár szerint azt jelenti, hogy sosem késő új szakmát tanulni. A közleményből kiderül, hogy hamarosan újra meghirdetik az ingyenes informatikai képzést, az időtartamát azonban nyolc hétről négy hétre rövidítették, a jelentkezők számát pedig tízezerben maximálták. Aki érdeklődik a lehetőség iránt, annak érdemes figyelni az ujratervezes.nive.hu oldalt.
És még ez is...
-
2020. április 22.
Hasít a Digitális összefogás
-
2016. május 31.
Kódolni tanítja a lányokat a Skool és a Nokia
-
2014. február 12.
Schneider Electric: diploma 14 óra alatt
-
2024. február 7.
Még lehet jelentkezni az NMHH Net-Coach képzésére
-
2023. október 27.
Meglepő, hogy mit szeretnek a diákok az idegennyelv-órán használni