Hasít a Digitális összefogás

Április elejére több mint kétszeresére nőtt a Digitális összefogásban beérkezett felajánlások száma, s feltehetően azóta is özönlenek a felajánlások. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint a kezdeményezés március 24-i bejelentése óta eltelt időben az induló nyolcvan digitális felajánlás mellé további kilencvennégy érkezett. A digitális szektor így mostanáig összesen százhetvennégy digitális megoldással, alkalmazással, szolgáltatással segíti a veszélyhelyzethez való alkalmazkodást elsősorban a tanárok és diákok, az idősek és a vállalkozások, munkavállalók számára. A felajánlásokra létrehozott honlapon mostanáig több mint 31 ezer megtekintést regisztráltak. A beérkezett százhetvennégy felajánlásból száztizenhármat bárki igénybe vehet, a maradék hatvanegy felajánlást pedig a cégek egy-egy meghatározott célcsoportnak szántak, így ezeket célzottan osztják ki. Az akció a Digitális jólét program koordinálásában folytatódik — áll az ITM közleményében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.