A járvány hatására az egész világon nőttek a befektetések a fejlett vezeték nélküli szolgáltatásokba, a vállalatok világszerte az 5G és a Wi-Fi 6 felé fordították figyelmüket, felgyorsítva ezzel az innovációt és a digitális átalakulást – derül ki egy friss nemzetközi felméréséből. A vizsgálat szerint a megkérdezettek fele számít arra, hogy nő az ilyen szolgáltatásaikba történő befektetések mennyisége, míg csupán kevesebb mint 25 százalékuk számolt be visszaesésről. A megkérdezettek 67 százaléka vagy próbaprojekteket indít, vagy Wi-Fi 6 megoldásokat alkalmaz, míg 58 százalékuk 5G megoldásokkal teszi ugyanezt. Sok esetben mindkét technológiát alkalmazzák egyszerre. A válaszadók 81 százaléka szerint ezek a technológiák három éven belül elengedhetetlenné válnak. Az új generációs vezeték nélküli szolgáltatások lesznek a kulcsai azon technológiák bevezetésének, amelyek szükségesek a digitális transzformáció megteremtéséhez. Tízből nyolc megkérdezett vezető arra számít, hogy az új generációs vezeték nélküli hálózatok bevezetése három éven belül megváltoztatja vállalkozásukat, tízből heten pedig úgy gondolják, hogy ugyanennyi idő alatt ezek a technológiák az egész ágazatot megváltoztatják majd, az értékesítés módját is beleértve. Tízből legalább nyolcan elengedhetetlennek tartják a vezeték nélküli szolgáltatásokat ahhoz, hogy vállalkozásuk be tudja vezetni az új technológiákat. A válaszadók 76 százaléka szerint vállalkozása versenyelőnyre tehet szert a fejlett vezeték nélküli technológiák előnyei által.
És még ez is...
-
2013. november 4.
Pórul járt a Baidu a szerzőijoggal
-
2014. október 28.
Internetadó: a kábelesek szerint a módosított tervezet sem elfogadható
-
2017. április 16.
Tippek és trükkök online vásárláshoz IV.
-
2015. április 16.
Mindenki tájékozatlan az iskolai megfélemlítéssel kapcsolatban
-
2017. november 12.
Internyet: több budapesti kerületben kimaradások vannak az UPC hálózatában