Botrány a biztonsági nyomtatók beszerzése

NyomtatóKöltségvetési csalás és csalás miatt feljelentik a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.-t és az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-t a két társaság között 2018-ban létrejött, biztonsági nyomtatók beszerzésére vonatkozó szerződés miatt.

A feljelentők információi szerint a közbeszerzés megkerülésével kötött, 2,4 milliárd forint értékű szerződés keretében biztonsági nyomtatók helyett egyszerű, a boltban bárki által megvehető nyomtatókat szereztek be, amelyek ára hatoda-nyolcada a biztonsági nyomtatókénak. “Ez azt jelenti, hogy a 2,4 milliárd forint jelentős részét ellopták”. A perindítványozó szerint a kezébe került szerződés szerint a nyomda biztonsági okmányt előállító eszközök beszerzésére kapott megbízást, jelentős részben az okmányirodák számára, a közbeszerzési eljárás megkerülésével. A közbeszerzés megkerülését határozatban engedélyezte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága is, ami felveti a bizottságot irányító párt felelősségét – fűzte hozzá a feljelentő. Hangsúlyozta: fényképfelvételek bizonyítják, hogy a nyomtatók olyan egyszerű, boltban beszerezhető eszközök, amelyeket később a NISZ szakembereinek közreműködésével “megbuheráltak”, például szigetelőszalaggal ragasztották le azokat az érzékelő pontokat, amelyek lehetővé teszik a külső rácsatlakozást. Az eszközök értéke, a biztonsági nyomtatók 180 ezer forintos darabárával szemben, mintegy 22 ezer forint – állítja a perindítványozó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.