InnoMax: a non-profit szervezetek is profitálhatnak

MarthaImreIdén jellemzően a karitatív-, szociális, illetve a környezetvédelem területén tevékenykedő szervezetek pályáznak az InnoMax díjra. A projektötletek csaknem fele kerül ki a fenntartható fejlődés, természetvédelem szektorból, míg az alapítványok közel harmada az oktatásban látja az innovációs lehetőséget, emellett az egészségügy területéről is érkeztek előremutató projektötletek. Hiába karolnak fel az alapítványok nemes célokat, a fejlesztéshez, sőt sokszor a működéshez szükséges forrásokat sem könnyű előteremteni. Egyre bonyolultabbá válik körülöttünk a világ, ezért az egyszerű, de kézzel fogható eredményeket hozó megoldások felértékelődtek. Az InnoMax díjra pályázó non-profit és civil szervezetek számára is vonzó az egyszerűség, egyikük sem a bonyolult informatikai, vagy telekommunikációs szolgáltatásokban látja a jövőt. A pályázók közel fele csak az Invitel infokommunikációs szolgáltatásait venné igénybe, míg harmaduknak csupán eszközökre lenne szüksége tervei megvalósításához. Negyedük pedig mindkettőt igényelné fejlesztéseihez.

„Az InnoMax 2009-es indulása óta több száz pályázat érkezett be, így kíváncsian vártuk, vajon annyi szellemes ötlet után maradt-e még muníció. De már az eddig beérkezett pályaművek alapján is látjuk, hogy kár volt aggódni: a hazai innovációs ötlettár kiapadhatatlan. Így a 2015-ös mezőny is rendkívül szorosnak ígérkezik” – fogalmazott Mártha Imre, az Invitel operatív főigazgatója.

Ma még nem késő jelentkezni
Több pályázó – elsősorban civil szervezet és iskola – kérésének eleget téve az InnoMax Díj összes kategóriában meghosszabbított határidővel várja az innovatív pályázók jelentkezését, március 30. helyett április 26-ig. A jelentkezéssel kapcsolatos információk és részletek elérhetők a vállalat InnoMax-ról szóló weboldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Életet mentett egy mobilos alkalmazás

pén ápr 24 , 2015
ShareTweetPinShareMegmentette egy nő életét a közelmúltban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvosainak az az okostelefonokra letölthető alkalmazása, amelyet a tüdődaganat kialakulásának kockázati felmérésére fejlesztettek ki. Heil Zoltánné a barátnője tanácsára töltötte ki a mobiltelefonos tesztet, amelynek eredményeként az egyébként nemdohányzó beteg azt a tanácsot kapta, hogy a családjában előfordult daganatos betegségek […]

És még ez is...