3D nyomtatóközpontot alakítottak ki Szegeden

röntgenA gyógyítást és az élettudományi kutatásokat segítő 3D nyomtatóközpontot alakítottak ki 615 millió forintból a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal együttműködve. Az uniós támogatásból élettudományi felhasználásra alkalmas asztali- és professzionális 3D nyomtatókat, valamint kiegészítő eszközöket – szkennert, számítógépeket, mikroszkópokat – vásárolt az egyetem, és kialakították a központ épületét. A fejlesztés eredményeként az SZTE-n az elmúlt három évben mérnökök, informatikusok, fizikusok, biológusok, orvosok részvételével olyan multidiszciplináris csoport jött létre, amely érdemben átlátja a 3D technológia élettudományi és orvosi aspektusait, problémáit és lehetséges megoldásait, műveli egyes kutatási területeit és részt vesz a következő generációk oktatásában is.

A központban fém, polimer és biológiai struktúrák és orvostechnikai eszközök kialakítása, jellemzőinek vizsgálata és fejlesztése lehetséges, ezáltal megteremtve a betegre szabott gyógyászat infrastrukturális hátterét. A 3D nyomtatás technológiájának fejlődésével az egyénre szabható, integrált szövet-szerv építés olyan új utakat nyit meg az orvostudomány számára, amelyek korábban elképzelhetetlen megoldással szolgálnak a betegek gyógyításában. A projektben az implantológia (fémnyomtatás, biológiai szövet nyomtatása, ízületi porcfelszínpótlás), a szemészet (szaruhártya előállítása) és az onkológia (egyénre szabott közeli sugárkezelés) területe kapott hangsúlyos szerepet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Átalakította Üzleti TV szolgáltatását a Vodafone

ked febr 2 , 2021
ShareTweetPinShareA hazai szálláshelyek igényeire szabott televíziós szolgáltatást indított a Vodafone Magyarország. A jogtiszta tartalmakat biztosító Panzió TV és Hotel TV csomagok keretében az ügyfelek széles műsorkínálatból válogathatnak, és a csatornakiosztást akár szobánként eltérően, a vendégigények alapján is összeállítható. A korábban Üzleti TV néven ismert szolgáltatásokat a vállalat a Panzió TV […]
televízió

És még ez is...