Az eNET – Magyar Telekom friss kutatása megvizsgálta, hogy melyek azok az infokommunikációs eszközök, amelyekről a legnehezebb lemondani. A legerősebb kötődés az Internet iránt mutatkozott, a rendszeresen internetező felnőttek közel fele (47 százalék) nem tudna élni anélkül. Rangsorban utána a mobiltelefon következik, amitől szintén nagyon nehezen válnának meg, 36 százalék pedig nem is tudja elképzelni az életét a mobilja nélkül. A televízió szintén meghatározó szerepet játszik az életünkben, de a felnőtt netezőknek már csak a negyede (26 százalék) mondja azt, hogy nem tudna élni nélküle. Az asztali számítógép a viszonylag előkelőnek számító negyedik helyet érte el a rangsorban megelőzve ezzel az okostelefont, a hordozható számítógépet vagy éppen a táblagépet. Ennek részben az a magyarázata, hogy kevesebben rendelkeznek az utóbbi eszközökkel, így értelemszerűen szorosabb kötődés is kevesebbeknél alakulhatott ki. Az internethez és a televízióhoz való kötöttséget jól szemléleti, hogy a rendszeresen internetező felnőttek mennyi időt töltenek egy nap ezekkel a tevékenységekkel saját bevallásuk szerint. Ugyan hétköznapokon 34 százalék csak legfeljebb két órát tölt aktívan interneten, hétvégén azonban megnő azok aránya, akik hosszabb időt töltenek ilyen elfoglaltsággal.
És még ez is...
-
2018. november 17.
113 millió forintnyi dollárt csaltak ki internetes adományozóktól
-
2020. július 1.
Végre elindult a szlovén-magyar információs honlap
-
2012. május 23.
Piacbarát környezetet teremtene az új informatikai miniszter
-
2012. december 31.
Ingyenes internet Ferihegyen
-
2020. február 29.
Cisco: 2023-ra a mobilkapcsolatok több mint 10 százaléka 5G-s lesz
-
2012. július 14.
IRMA, te édes