Egy pécsi üzemi épület, egy püspökladányi varroda, egy homokszentgyörgyi benzinkút, több személyautó és haszongépjármű – egyebek mellett ezekre, összesen hét felszámolás alatt álló cég vagyontárgyaira pályázhatnak vagy licitálhatnak az érdeklődök az Elektronikus Értékesítési Rendszerben (EÉR). Az online felületen az első körben tíz eljárásban kezdődik meg a pályázat vagy árverés februárban. […]

Múlt héten adtunk hírt arról, hogy több, kimondottan nagy forgalmat bonyolító webáruházat állíttatott le a NAV. Mára kiderült mi van a háttérben. Csaknem hárommilliárd forint adót igényelt ugyanis vissza jogtalanul egy bűnszervezet, amely szlovák-magyar céghálózaton keresztül kereskedett legálisan és illegálisan elektronikai és háztartási gépekkel – közölte a Nemzeti Adó- és […]

Körülbelül harminc évvel ezelőtt indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A Kaspersky Lab szakértői úgy döntöttek, hogy az évforduló alkalmából a messzi jövőbe tekintenek, és elképzelik, merre fejlődik majd az információtechnológia, hogyan változtatja meg az életünket 2045-ben, harminc év múlva. “Az it-fejlődésének jelenlegi […]

A korábban beharangozott január vége helyett, csak február 3-án indul az internetről szóló nemzeti konzultáció és várhatóan szeptemberben dönt a kormány arról, hogy a beérkező válaszok alapján milyen intézkedéseket hoznak meg – mondta Deutsch Tamás, a konzultációt vezető miniszterelnöki biztos egy a témában tartott háttérbeszélgetésen — írja az MTI. A […]

 A tavalyi közönségdíjas autós közlekedést segítő app lett az idei legjobb platformfüggetlen alkalmazása az Appra magyar! győztese. A kereskedelmi kategória győztese a Barion, a minden hivatalos engedéllyel rendelkező új generációs mobilpénztárca, amely érzékeli, hogy milyen boltban vagyunk és milyen más Barion felhasználók vannak körülöttünk, feledtetve a QR-kód és az […]

Hét trend, amely a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szerint meghatározó lesz 2015-ben. 5. Nyílt forráskódú privátfelhő-megoldások terjedése a vállalatoknál A Forrester szakértőjének blogbejegyzése szerint az OpenStack a 2014-es év végére már kiforrott technológiának számít, amely készen áll a vállalati felhasználásra. A 2015-ös év során minden valószínűség szerint ugrásszerűen megnő […]

Az Intel egyoktatási célra készített új terméket jelentett be. Az új Intel Education Content Access Point egy olyan eszköz, amelyet kifejezetten a pedagógusok, a diákok és az informatikai rendszergazdák számára hoztak létre a digitális tartalmak tárolásához, rendszerezéséhez és közreadásához, és amely különösen az olyan iskolákban lehet hasznos, ahol alacsony sávszélességű […]

A számítógép jobban ítéli meg a személyiséget, mint a barátok – derült ki egy több tízezer önkéntes részvételével zajlott brit-amerikai kutatásból. A Facebook közösségi portál „like” gombjának kattintásait elemezte egy számítógépes program – tudósított a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányról. A Cambridge-i Egyetem kutatói ugyan […]

Hét trend, amely a NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet szerint meghatározó lesz 2015-ben. 4. A szoftveralapú tárolási megoldások térnyerése A szoftveralapú (software-defined) megoldások egyre több területen egyszerűsítik a feladatokat a vállalati informatika berkein belül, így a tárolás optimalizálásához is jelentős mértékben képesek hozzájárulni. A szoftveralapú tárolási megoldások elkülönítik a tároláskezelést […]

Zavartalanul működnek a Vöröskő Kft. által üzemeltetett webáruházi portálok, az Euronics Műszaki Áruházláncot működtető veszprémi vállalat nem érintett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tegnap kezdődött vizsgálatában. Tegnap délután óta több hírportálon is beszámolók jelentek meg arról, hogy a NAV szervereket, illetve azon tárolt adatokat foglalt le elektronikai kereskedőcégeknél, ami miatt […]