Szenved a zeneipar, nyilván a kalózok a hibásak

reckless-lemezboritoAz európai uniós zeneipar csaknem 170 millió euró közvetlen bevételkiesést szenvedett el 2014-ben az illegális forrásokon keresztül elérhető tartalmak növekvő népszerűsége miatt – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) legfrissebb jelentéséből. A mutatók szerint Magyarországon a legalacsonyabb a bevételkiesés aránya. A 170 millió euró veszteségből 57 millió euró a fizikai hanghordozók piacához és 113 millió euró a digitális termékek forgalmához köthető. A zeneipar által elszenvedett veszteség aránya elérte a forgalom 5,2 százalékát. A kapcsolódó szektorok és az állam bevételkiesését is figyelembe véve ez az értékesítési veszteség összesen 336 millió euróra tehető. A csökkenő kereslet folytán ugyanis a vizsgált európai uniós tagországok mintegy 63 millió euró állami bevételtől estek el, továbbá a munkahelyek száma 2155-tel csökkent.

A jelentés arra is rámutat, hogy az illegális tartalmak felhasználásának növekedésével párhuzamosan jelentősen visszaesett a fizikai hanghordozók és a digitálisan elérhető zenei tartalmak forgalma. A tagországok közül a legnagyobb közvetlen bevételkiesést a saját hangfelvétel-iparában Nagy-Britannia szenvedte el 48,6 millió euróval, ami a brit zenei piac 5,7 százalékának felelt meg. A második helyen Németország, a harmadikon Franciaország áll 40,4 millió és 26,4 millió euróval. Ehhez járul hozzá a kapcsolódó iparágak és az állami szektor közvetett vesztesége, amely Nagy-Britannia esetében további 30, Németország esetében 26, Franciaország esetében 21 millió euró veszteséget jelent. Magyarország a lista 16. helyét foglalja el viszonylag alacsony, 282 ezer eurós, vagyis 88,5 millió forintos becsült bevételkieséssel. A zenepiac értékesítési veszteségének aránya nálunk az 5,2 százalékos EU-átlagnál kedvezőbb, a hazai forgalom 3,5 százaléka, ami a legalacsonyabb a tagállamok között.

- 5289803>

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.