Miniszteri biztosként továbbra is ellátja a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjával, a GSM-R rendszer fejlesztésével, valamint a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetési időszakával kapcsolatos feladatok koordinációját Bancsics Ferenc 2014. június 30-ig. A hivatalos értesítőben kedden megjelent nemzeti fejlesztési miniszteri rendelet szerint a szakember az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt.-ben viselt elnöki és az IdomSoft Zrt.-ben viselt igazgatósági tagsági tisztsége mellett látja el biztosi feladatát. A miniszteri biztos tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter irányítja, munkájában az infokommunikációért felelős államtitkár és az infrastruktúráért felelős államtitkár közreműködik — írja az MTI.
És még ez is...
-
2017. március 13.
Kiderült, hogy Szabó váltja Bánhegyit
-
2021. július 2.
Pomezanskit előléptették
-
2017. március 22.
MVM NET: Ujhegyit nevezték ki értékesítési igazgatónak
-
2014. június 25.
Nem akar műszakban fizikai munkát végezni a magyar
-
2014. november 30.
Diploma nélkül is jó a programozóknak és a masinisztáknak
-
2014. június 29.
Túlképzés: több ezren pályáznak a Nokia 150 állására