A Pannon Szoftver a gyesen lévő anyukákat dolgoztatná

shoppingA szoftverfejlesztéssel foglalkozó Pannon Szoftver Kft. 110 millió forintos beruházással fejleszt online kereskedelmi rendszert, amely a tervek szerint az idén év végére készül el, és például a gyesen lévő anyukáknak jelenthet pénzkereseti lehetőséget – közölte a cég az MTI-vel.

A közeljövőben akár gyesen lévő édesanyák, vagy egyetemisták is minimális költséggel működtethetnek internetes áruházakat a terjedőben lévő drop shipping technológia segítségével – mondta Salga Péter, a társaság ügyvezetője. A technológia lényege, hogy az internetes bolt tulajdonosa csupán közvetít a nagykereskedő és a vásárló között. A vásárló a kiskereskedő webáruházában megrendeli a terméket, onnan a rendelés befut a nagykereskedőhöz, aki kiszállítja a megrendelt árut a vevőnek. A nagykereskedő és a kiskereskedő később osztozik a bevételen. A nagykereskedő számára azért előnyös a rendszer, mert a kiskereskedők egyfajta “területi képviselőként” komoly marketingmunkát fejtenek ki az értékesítés érdekében.

A Pannon Szoftver Kft. debreceni it-vállalkozás; Dyntell márkanév alatt futó termékei 2012-ben 700 millió forintos, 2013-ban közel egymilliárdos árbevételt könyveltek el, míg 2014-ben az amerikai nyitásnak köszönhetően már egymilliárd forint feletti forgalmat várnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.