Nincs mese, júniustól a roamingdíjaknak annyi

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a roamingdíjak jövőbeli nagykereskedelmi árairól szóló határozatot, és ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az állampolgárok júniustól a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek sms-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén.

„Nagy győzelem ez az európai fogyasztók számára. Június közepétől extra költségek nélkül tudunk majd emailezni, navigálni, képeket feltölteni vagy telefonálni” – mondta Miapetra Kumpula-Natri szociáldemokrata finn jelentéstevő. A szavazás eredményét Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos is üdvözölte. „Az EU-ban az emberek 2017. június 15-től anélkül válthatnak majd utazás közben adatkapcsolatra, hogy tartaniuk kellene a magas számláktól” – mondta. „Közel tíz év után az EU véglegesen felszámolja a roamingdíjak problémáját, amely már a mobiltelefonok korszakának kezdete óta gyötri Európát. A magas költségek anomáliát jelentettek egy olyan kontinensen, ahol az emberek szabadon mozoghatnak az országok között” – fogalmazott.

Az országhatárokat átlépő, „barangolásos” mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló rendelet értelmében. Kivételt ez alól a „visszaélésszerű”, évenként négy hónapnál hosszabb külföldi mobilhasználat képez. Ebben az esetben a szolgáltatók a nagykereskedelmi árakat alkalmazhatják a felhasználók pótdíjazása esetében, azaz hanghívásokkor percenként 3,2 eurócentet, sms-enként 1 eurócentet, az adatforgalomra 7,7 euró/gigabájt díjat számolhatnak fel. Utóbbi fokozatosan csökkenni fog: ilyen esetben 2022-től már csak 2,5 eurót kérhetnek majd egy gigabájtért.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Már megint itt van egy új Honor csúcsmodell

szo ápr 8 , 2017
ShareTweetPinShareA Honor 8 Pro Quad HD kijelzővel, dual hátlapi kamerával, új generációs ujjlenyomat-olvasóval és kiváló teljesítménnyel száll versenybe a felső kategóriában. Hamarosan Magyarországra is megérkezik a Honor prémium szegmenst megcélzó készüléke, a 2540×1440 pixel felbontású, 5,7 colos Quad HD kijelzővel rendelkező Honor 8 Pro. Az okostelefon kiemelkedő teljesítményét nyolcmagos Kirin […]

És még ez is...