Ukrán szoftver veszélyeztetheti az amerikai egészségbiztosítási számítógép-hálózatot

hackerxAz amerikai hírszerzés figyelmeztette az Obama-kormányt: veszélyt jelenthet az amerikai egészségügyi ellátás számítógép-hálózatára, hogy annak egyik szoftverét a fehérorosz kormány ellenőrzése alatt álló szakemberek fejlesztették ki – közölte keddi számában a The Washington Times nyomán az MTI. A szakszolgálatok a lap szerint arra hívták fel a Fehér Ház figyelmét, hogy a Moszkvával szoros szövetségben álló Minszk egy rosszindulatú szoftver segítségével amerikai állampolgárok millióinak személyes adataihoz férhet hozzá. A lapnak nyilatkozó kiberbiztonsági szakértők elmondták, hogy az amerikai internet-forgalom egy részét tavaly egy teljes hónapon át az állami ellenőrzés alatt álló fehérorosz hálózatok felé terelték el. Caitlin Hayden, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője kedden kijelentette, hogy az amerikai egészségügyi minisztérium szakemberei nem találtak arra utaló bizonyítékot, miszerint Belorussziában fejlesztettek volna szoftvert az Obamacare néven emlegetett rendszerhez. Elmondta, hogy az illetékes titkosszolgálatok visszavonták az erre vonatkozó jelentésüket. Hozzátette ugyanakkor, hogy a beszerzési lánc ellenőrzése még mindig tart.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.