Bűncselekmény hiányában megszüntette a jogosulatlan titkos információgyűjtés vagy leplezett eszköz jogosulatlan alkalmazása miatt a Pegasus-ügyben elrendelt nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. A feljelentés szerint a feljelentés lényege szerint egy mobiltelefonok feltörésére és lehallgatására alkalmas kémprogram használatával jogellenesen figyelhettek meg számos magyar újságírót és ellenzéki közéleti személyt — olvasható a […]

A kormány kiemelt feladata a magyar emberek, családok, fogyasztók jogainak képviselete, azok védelme és érvényesítése – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyminiszter a kormány fogyasztóvédelmi politikáját bemutató sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a technológiai fejlődés, a digitalizáció világa, a piaci változások kihívások elé állítják a fogyasztóvédelmet is, ezért olyan garanciákat kell kialakítani, amelyek biztosítják […]

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége május 5-én szakmai konferenciával és gálavacsorával ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Gyárkapun innen és túl címmel szervezett születésnapi szakmai konferenciát a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) alapításának 25. évfordulója alkalmából. Az előadók az IT és az OT (Operation Technology) határterületeit érintő megoldásokat, projekteket mutattak be. A rendezvényt […]

Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói megállapodtak az illegális, valamint a hamis online tartalmak terjedésének hatékony kezelését és az alapvető jogok védelmét a digitális térben védelmező új szabályokról – közölte a két uniós intézmény. A digitális szolgáltatásokról szóló törvényről szóló megállapodás a felhasználók számára biztonságosabb és nyitottabb […]

Az adathalászatot nagyipari módszerekkel űzők nem válogatnak, így célkeresztjükbe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások is kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek az informatikai megoldásaik. A BellResearch legfrissebb kutatása szerint a cégek kétharmadának a biztonságos működésről az informatikai eszközök, valamint a vállalati- és […]

A természetvédelmi területekről készült eddigi legnagyobb tanulmány szerint a legtöbbjük nem jelent védelmet a vadon élő állatok és növények számára – írja a BBC. Tudósok 68 ország 1500 természetvédelmi területét vizsgálták meg, különös figyelmet szentelve a vizes élőhelyeknek és vízimadaraknak. Megállapították, hogy a vadon élő állatok védelme szempontjából a siker […]

A kémszoftverek használatával történő esetleges visszaélések kivizsgálása teljes mértékben az egyes uniós tagállamok hatásköre – nyilatkozta Johannes Bahrke. Az Európai Bizottság szóvivője arra az újságírói kérdésre válaszolta ezt, hogy vajon a bizottság tisztában van-e azzal, hogy egy görög újságírót a Predator nevű kémprogrammal figyeltek meg. Elmondta, a testület ismeri a […]

Az erdők legalább fél fokkal hűvösebben tartják a Földet egy új kutatás friss adatai szerint. A globális és helyi hőmérsékletre gyakorolt hatásuk miatt a világ erdei sokkal nagyobb szerepet játszanak a klímaválság elleni védekezésben, mint korábban gondolták – írja a The Guardian online kiadása a Frontiers in Forests and Global […]

A tajvani Asus hétfőn jelentette be, hogy leállítja az Oroszországba tartó szállítmányait és tartja magát e nemzetközi szabályozáshoz. Korábban Mikhailo Fedorov ukrán miniszterelnök-helyettes azt kérte a cég vezérigazgatójától, Jonney Shihtől, hogy ne üzleteljenek tovább az Orosz Föderációval. Azzal érvelt, hogy Oroszországnak nincs erkölcsi alapja, hogy a tajvani társaság zseniális technológiáját […]

Az Európai Unió keresetet nyújt be a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) Kínával szemben, amiért a távol-keleti ország korlátozza az uniós vállalatokat abban, hogy külföldi bírósághoz forduljanak szabadalmaik védelme és hasznosítása céljából. Az uniós bizottság közleményében a lépés indoklásaként azt írta, Kína szigorúan korlátozza a kulcsfontosságú technológiák, köztük a 3G, a 4G […]