A Kormány 751/2021. (XII. 21.) Korm. rendelete a DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-os üzletrészének 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság általi megszerzése nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 97. §-ában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk […]

Annyira jól áll a költségvetés, hogy 755 milliárd forintos megszorításról kellett döntenie az Orbán Kormánynak. A kormány a jövő évi költségvetés -egyes állami beruházások átütemezésével- 755 milliárd forintos megszorításáról döntött — jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM). A kormány már december elején úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel […]

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) elindította a Bérleti Licit Portál alkalmazást, amelyet a Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Programban hoztak létre – közölte a részvénytársaság. A Bérleti Licit Portál megvalósításával az MNV Zrt. célja az állami tulajdonban és a zrt. közvetlen kezelésében lévő ingatlanok bérleti licit folyamatainak elektronizálása, a […]

A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt. A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak. A törvény egy korábbi […]

A közszolgáltatásban biztosítani kell az esélyegyenlőséget – mondta ki a Fővárosi Törvényszék egy áruházlánc és egy látássérült jogvitája kapcsán. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint egy magánszemély az ombudsmanhoz – Alapvető Jogok Biztosának Hivatalához – fordult azért, mert álláspontja szerint egy áruházlánc megsértette az egyenlő bánásmód követelményét és fogyatékosságon alapuló közvetlen […]

Blokkolta három, Mihail Hodorkovszkij alapította online médiaprojekt hozzáférhetőségét az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor). A hatóság közölte, hogy a főügyészség követelésére szerdától gátolja az interneten az Otkritije Megyija, MBH Megyija és a Pravozascsita Otrkitki olvashatóságát. A főügyészség szerint a kiadványok kapcsolatban állnak Hodorkovszkij Open Russia Civic Movement és Open […]

A kiberbűnözés elleni küzdelem központi irodájának létrehozását jelentették be keddi varsói sajtóértekezletükön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Mariusz Kaminski belügyminiszter, az új testület célja az utóbbi időben fokozódó internetes fenyegetések kivédése. „Nincs nap, amikor nem hallanánk a világ különféle helyeiről érkező, nagyon gyakran orosz hátterű, illetve más keleti országokkal összefüggő […]

A litvániai székhelyű Revolut Payments UAB pénzforgalmi szolgálató április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A társaság új díjelemet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezetne be. Az egyik módosítás szerint az ATM-es tranzakcióknál – az eddigi, százalékos mértékű díjon […]

Törökországban betiltották három közösségi médiafelület reklámtevékenységét, a Twitterét, a Periscope-ét és a Pinterestét, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A török Információs Technológiai és Kommunikációs Hatóság (BTK) november elején először egyenként tízmillió líra (mintegy 397,7 millió forint) figyelmeztető pénzbírsággal […]

Az internetes közösségi fiókok letiltását megnehezítő törvénytervezetet mutatott be pénteken a lengyel igazságügyi tárca, a kormányban megvitatásra bocsátandó javaslat szerint a közösségi oldalak tulajdonosai részéről történő beavatkozást egy választott lengyelországi tanács vizsgálhatná felül. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, aki a Jog és Igazságosság párt vezette lengyel kormányban az egyik kisebb koalíciós […]