1

Magyarországon az 50-59 év közöttiek gazdaságilag és életmódjukat tekintve is aktívabbak, mint korábban ennek a generációnak a tagjai, és eltérő a költési szerkezetük – hívja fel a figyelmet a GfK Hungária Piackutató Intézet (GfK). Az ötven felettiek digitalizálódása terén szintén dinamikus a fejlődés. A GfK adatai szerint az 50-59 éves magyar […]

Az írás a XIX. század közepe óta alapja az oktatásnak, ám az írás módja – amiről azt gondoltuk, hogy nem változhat meg – veszélybe került. Először a billentyűzet, azután 2010 óta a tabletek a fejlett országokban alapvetően változtatták meg szokásainkat. Ugyan egyre többet írunk, de egyre kevésbé tollal papírra. E […]

Hálózatba kapcsolják a Hargita megyei kórházakat — írja az erdely.ma. Az informatikai rendszer segítségével létrehozott összeköttetés lehetővé teszi az orvosoknak, hogy könnyebben hozzáférjenek egyik kórházból a másikba átküldött beteg adatlapjához. A megyei sürgősségi kórház kezdeményezte rendszerhez az orvosok egyéni kóddal férhetnek majd hozzá. Az orvosok számára táblagépek beszerzését is tervezik, […]

Munkájuk egyik legfontosabb eszközének tekintik az okostelefont az újságírók a Trendlabor Médiaindex legújabb, a médiában dolgozó szakemberek mobilhasználati szokásait vizsgáló kutatása szerint. A felmérés alapján az újságírók már gyakrabban használják az okostelefont e-mailezésre, illetve az aktuális hírek nyomon követésére és közösségi felületeik kezelésére, mint telefonálásra vagy sms-ek küldésére. Tízből nyolc […]

Tavaly a pc-piac összességében harmadával bővült a 2012-es adatokhoz képest, azaz a tavalyelőtti 73 milliárd forintról közel 100 milliárdra nőtt — állítják a GfK elemzői. Miközben 25 százalékkal szűkült az asztali számítógépek piaca, nagyjából ugyanekkora mértékben bővült a notebookoké. A legnagyobb fejlődésen a táblagépek piaca ment keresztül, itt 110 százalékos […]

Az NMHH friss kutatási eredményeink alapján egy év alatt jelentősen megnőtt az okostelefonon vagy táblagépen internetezők aránya, ám ez koránt sem jelenti azt, hogy háttérbe szorult az internetezés a személyi számítógépeken, hanem inkább azt, hogy az eszközök repertoárja bővül, színesebbé válik. Az eredmények szerint még mindig a pc-n szeretünk jobban […]

A Lenovo új A-sorozatú androidos tableteket jelentett be, olyan konfigurációkat és képernyőméreteket kínálva, amelyek a gyártó szerint mind az ultra hordozható tableteket, mind a multimédia szolgáltatásokat kedvelők igényeit kielégíti. A négymagos processzorokat tartalmazó eszközök 2014 második negyedévétől lesz elérhető. Az új sorozat a hét hüvelykes, megfizethető árú A7-30-as eszközökkel indul. […]

A Mopria Alliance tagja, a Lexmark több termékvonalára megkapta a Mopria globális tanúsítványt az egyszerű vezeték nélküli nyomtatás megvalósításáért a Mopria által hitelesített okostelefonokról, tabletekről és más mobil eszközökről. A Mopria Alliance a vezető globális technológia cégeket tömörítő nonprofit szervezet, amely az okostelefonokról, tabletekről és más mobil eszközökről való egyszerű vezeték […]

Magyarországon 30-40 milliárdra becsülik a hagyományos játékok forgalmát, ennek kevesebb, mint fele, – szintén iparági becslések szerint – 13 milliárd forint körüli a videojátékok piaca. A hagyományos játékok terén 2014-ben a következő nemzetközi trendek körvonalazhatók: a felnőttek munkáját utánzó szerepjátékok népszerűsége töretlen, továbbra is erős a retrománia, valamint a kicsi, […]

A laptopokat, a telefonokat és a tableteket már régóta pótolhatatlan részeinek gondolják sokan a mindennapoknak, legyen szó munkáról, otthoni filmnézésről vagy egy pihentető olvasásról. Ha a felsorolt eszközök elveszik vagy örökre elveszhetnek a nyaralást megörökítő fotóink, a gyermekeinkről készült videók a régi levelek. A készülékkel együtt ezek is végérvényesen eltűnnek. […]