Az első negyedévben a Windows XP operációs rendszer lecserélése miatt a korábban jelzett 5,3 százaléknál kisebb mértékben, 4,3 százalékkal csökkent a személyi számítógépek értékesítése a világpiacon – közölte az IDC. Az első negyedévben 73,4 millió személyi számítógépet (pc) értékesítettek a világpiacon. A lakossági és feltörekvő piaci pc-kereslet csökkenését némileg ellentételezte […]

A számítógéppiac meghatározó trendje a táblagépek részarányának előretörése volt tavaly. Miközben a személyi számítógépek eladása tíz százalékkal csökkent, táblagépekből az előző évinél hetven százalékkal többet, 195,43 milliót adtak el 2013-ban. Ezen belül is a legnagyobb mértékben a kisméretű és alacsony árfekvésű táblagépek eladása növekedett. A feltörekvő térségekben jóval nagyobb mértékben, […]

Mivel az iOS operációs rendszer 2013-as 36,0 százalékos táblagép piaci részesedése egyetlen vállalat „érdeme”, a gyártók rangsorát változatlanul az Apple vezeti. A második helyen a Samsung állt tavaly 19,1 százalékos piaci részesedéssel a 2012-es 7,4 százalék után. A Samsung tavaly 37,41 millió, 2012-ben 8,58 millió táblagépet adott el. A harmadik […]

Nem jó mostanság pc-gyártónak lenni: tavaly ugyan a vártnál kissé kevésbé csökkent a személyi számítógépek világpiaci forgalma, de még így is a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza; az eladások az idén további 6,1 százalékkal csökkenhetnek és növekedésre a későbbiekben sem lehet számítani – közölte az amerikai International Data Corporation […]

1

A táblagépek piacán is megelőzte az Android operációs rendszer az iOS-t, hasonlóan a mobilkészülékekéhez – írja a német Die Welt hírportál az amerikai Gartner piackutató vállalat adatait idézve. Tavaly 120,96 millió Android operációs rendszeren futó táblagépet értékesítettek a világpiacon, ami 61,9 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Az előző évben 53,34 […]

Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Adobe képviselői mellett pénteken a Fehér Házban fogadta Árvai Pétert (képünkön), a magyar Prezi szoftverfejlesztő cég társalapító-vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy a két cég csatlakozott a ConnectED iskolai programhoz. Obama az általa meghirdetett program keretében öt éven belül az összes amerikai tanuló […]

Hetven százalékkal olcsóbban fogja kínálni a Microsoft a legújabb operációs rendszerét, a Windows 8.1-et az olcsó pc-k és tabletek gyártóinak – jelentette a Bloomberg hírügynökség nyomán az MTI. A jelenlegi 50 dollár (11 ezer 300 forint) helyett 15 dollárért (3400 forint) kaphatja meg a licencet minden olyan termék, amelynek kiskereskedelmi […]

Az IBM 1,2 milliárd dolláros beruházással 15 új adatközpontot létesít világszerte felhő-technológiás tároló és szolgáltatási kapacitásának bővítésére – közölte az IBM. A beruházással az IBM adatközpontjainak száma 40-re emelkedik. „Tavaly a SoftLayer megvásárlásával kétmilliárd dollárt fordítottunk felhő-portfoliónk fejlesztésére, a mostani bejelentéssel újabb hatalmas lépést tettünk a globális bővülés felé” – […]

Rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerekek pályázhatnak számítógépre jó bizonyítványukkal a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány támogatói programjában. Az alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító programja ötven gyereknek biztosít használt, de még jó állapotú komplett számítógépet. A támogatói programra július 4-ig tanára által jelentkezhet minden 10-14 év közötti gyermek, akinek két vagy […]

Vállalati rendszermegoldásokra összpontosít és a fejlődő térségek felé terjeszkedik a Dell, de nem adja fel személyi számítógép üzletágát sem. Magyarországon jó évet zárt és az idén is növekedés elé néz a Dell — jelentették be a Dell regionális vezetői. A Dell szervezeti átalakulásáról és a személyi számítógépek értékesítésének folytatásával kapcsolatban […]