Online felmérés indult az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére

rántotthús, MagyarországOnline felmérést indított az elektronikus ügyintézési szokások feltérképezésére az e-közigazgatási rendszerek működtetésében központi szerepet betöltő Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.

A NISZ Zrt. a Magyarország.hu oldal működésével, valamint az ott elérhető elektronikus szolgáltatásokkal kapcsolatban várja a felhasználók visszajelzését. Céljuk az eredmények nyomán a Magyarország.hu portál továbbfejlesztése, illetve a felületen elérhető információk és a hivatali ügyekhez kapcsolódó szolgáltatások bővítése. A kérdőív az éppen egy éve megújult központi e-ügyintézési portálon érhető el, kitöltése anonim és csak néhány percet vesz igénybe. A Magyarország.hu oldalát 2020-ban csaknem 51 millió látogató kereste fel. Ez ötszöröse a 2019-ben mért látogatószámnak. Emellett a felületen elérhető szolgáltatásokat is egyre többen veszik igénybe: 2019-ben összesen mintegy négymillió ügyindítás történt az oldalon, 2020-ban ez a szám már elérte a 13 milliót.

A központi elektronikus ügyintézési portálhoz, a Magyarország.hu portálhoz annak 2018-as indulása óta már 132 szervezet csatlakozott, köztük számos hivatal mellett 12 közüzemi szolgáltató ügyei is elérhetők a honlapon. Jelenleg mintegy 1900 különböző ügy várja a felhasználókat, több mint 1500 elektronikusan is elintézhető. 2020-ban a legnépszerűbb elektronikus ügyintézési szolgáltatás a Jármű Szolgáltatási Platform adatigénylése volt. Ezt követték az eBEV szolgáltatások. A harmadik leggyakrabban használt szolgáltatás a kormányablakba, okmányirodába való időpontfoglalás volt. Ezt követte az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT). Az ötödik legnépszerűbb pedig az ingatlankereső online földhivatali szolgáltatás tulajdoni lap lekérdezése volt – olvasható a NISZ közleményében.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csalás miatt kizártak 45 joghallgatót a Bukaresti Tudományegyetemről

sze márc 3 , 2021
ShareTweetPinShareAz online vizsgákon elkövetett rendszeres csalás miatt kizártak 45 elsőéves joghallgatót a Bukaresti Tudományegyetemről — jelentette be Marin Preda, a tanintézmény rektora. Az edupedu.ro oktatási portál múlt héten számolt be arról, hogy az egyetem jogi kara csaknem félszáz elsőéves hallgató kicsapását kezdeményezte, az ügyészi, bírói, illetve ügyvédi hivatásra készülő fiatalok […]
WhatsApp

És még ez is...