Kétséget kizáróan Peking vezet az internet és a számítástechnika színterén vívott kínai-amerikai kiberháborúban, s a globális vezető szerep is az övé – vélték befolyásos tajvani szakértők a helyi médiában. Bár Kína befolyása több téren is évek óta emelkedőben van, a kibertér az első színtér, amelyen a világelsősége egyértelműen megmutatkozik. Ez […]

3

Az automatizálás technikával foglalkozó német Festo Kft.-vel kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormány, az erről szóló dokumentumot Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, és Curt Michael Stoll, a cégcsoport tulajdonosa írta alá. Az aláírás után letették a Festo tízmillió eurós beruházással épülő új gyáregységének alapkövét is.

A legjobboldalibb parlamenti párt azt javasolja, hogy vizsgálják felül a Microsofttal között stratégiai megállapodást, és a kormány az amerikai multi helyett a magyar vállalkozókat helyezze előnyösebb helyzetbe – közölte a párt az MTI-vel. A párt korában azt javasolta, hogy Magyarország biztosítson menedékjogot Edward Snowdennek, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt […]

A BTel az RG NetWorks Kft.-vel együttműködésben 2012 júniusában indította el műholdas szélessávú internet-szolgáltatását az ország egész területén. A hiánypótló szolgáltatás azóta is az egyetlen, amelyet a szélessávú internetkapcsolatot igénylő hazai lakossági előfizetők számára dolgoztak ki, és amelynek működéséhez nem kell más, mint elektromos áram, így az ország területén bárhová, […]

A tavaly útjára indított NEXON Konferencia a jelenlegi gazdasági helyzetben kiváltképp aktuális témára kereste a válaszokat: HR új helyzetben – kinél van a labda? A közelmúltban számos olyan esemény történt a HR területén, ami gyökeresen változtatta meg a szakma jelenét és jövőjét. Új technológiák terjedtek el és válnak mindennapossá: a […]

Az Invitel által alapított innovációs pályázaton előremutató humán ügyviteli keretrendszerével a NEXON a HVG különdíját nyerte el idén. Ezzel a sikerrel immár másodszor lett InnoMax díjazott a cég a tavalyi 70-250 fős vállalatok kategóriájában elért első helyezése után. A kis-és közepes vállalkozások innovációs törekvéseinek támogatására létrehozott pályázaton az előremutató gondolkodást, […]

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az infokommunikációs szektor vállalkozásainak egyik képviselőjeként – az iparág fejlesztése, és a piacbővítés elősegítése mellett – stratégiai célként határozta meg a tiszta verseny feltételeinek megteremtését. Mint közleményükben fogalmaznak: „ Az informatikai szakmának közös célja, hogy szoftverfejlesztési projektekben résztvevő munkatársakat tudásuknak megfelelően megfizessék […]

A holland ABN Amro egymillió dollár tőkét fektetett be a számítógépes- és videojátékokat, valamint multimédiás ismeretterjesztő szoftvereket fejlesztő magyar cégbe, a Philos Entertainment Rt.-be – közölte a két társaság. Vámosi Zsolt, a Philos vezérigazgatója közölte: az rt. jogelődje, a Philos Laboratories 1995-ben alakult, s 1997 óta foglalkozik számítógépes játékok fejlesztésével. […]