A jövőben számítógépes gyakorlatokkal is képezi a harcoló egységek katonáit az izraeli hadsereg, mert ezzel csökkentik a későbbi harctéri traumák esélyét – értesült a Háárec című izraeli újság szerdán. A tel-avivi egyetem kutatása szerint hetven százalékkal csökkent a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nevű pszichés zavar előfordulásának esélye azoknál a katonáknál, […]

Ingyenesen használható szoftverrel segíti a gazdálkodókat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a gazdálkodási napló kitöltésében – közölte a NAK az MTI-vel. A program, amely minden támogatási forma naplóvezetési előírásainak megfelelő, nem csak a napló kitöltésében segíti a gazdálkodókat, a programban rögzített adatok alapján a szoftver elkészíti a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési […]

Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat (NTG) fejlesztése, az Elektronikus Közigazgatási Program (EKOP) keretében 3,2 milliárd forintos költségvetéssel megvalósuló projekt hivatalosan október utolsó napján zárul – jelentette be Teller Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. A teljes összeg 85 százaléka volt uniós támogatás, a kisebb hányadot nemzeti […]

Lezárult a nemzeti egészségügyi informatikai (e-egészségügyi) rendszer fejlesztésének projektje, a 2,1 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló fejlesztéssel egy úgynevezett ágazati platform jött létre, amelyen keresztül a szakmai felhasználók számára helytől és időtől függetlenül elérhető az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt). A program keretében létrehozták az ágazati portált az egészségügyi szféra […]

Titkos helyszíneken intim beszélgetésekbe bonyolódó idegenek, mobiltelefonjukkal a virtuális térbe vonuló játékosok és sétáló galéria is várja az újszerű kulturális élményekre fogékony közönséget a 10. PLACCC Fesztiválon szeptember 10. és 27. között három tematikus hétvégén Budapesten. A fesztivál látogatói az első hétvégén, szeptember 10-12. között városi játékokban vehetnek részt. A […]

Sebészeti robotok, meteoritok feltérképezése és számos ismeretterjesztő, tudományos előadás várja az érdeklődőket a 10. Kutatók éjszakáján szeptember 25-én, amikor országszerte számos egyetem, kutatóintézet, ipari kutatóhely, tudományos ismeretterjesztéssel foglakozó intézmény nyitja meg kapuit a látogatók előtt szeptember 25-én. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. lézershow-val készül az estére, valamint […]

Örök időkig élhetnének az emberek, legalábbis az agyuk, amennyiben valaha létrejönnének olyan számítógépek, amelyek képesek lennének újraalkotni az idegsejtjeinket összekötő mintegy százbillió kapcsolódást – vélekedett Hannah Critchlow, a Cambridge-i Egyetem neurobiológusa. A tudós Walesben, a Hay-fesztiválon tartott előadást. Az 1988 óta évente megrendezett fesztivál célja fórumot teremteni az együttgondolkodásra arról, […]

“Kicsengettek. Ki kellett volna menniük a szünetre, de ők csak játszottak. Jó lenne, ha így taníthatnánk, és minden órát azzal a mondattal kezdhetnénk, hogy ma játszani fogunk!” A Széchenyi 2020 program keretében hét iskola, 18 tanár, több száz diák és egy fejlesztői gárda együttműködésének gyümölcseként 2015 áprilisában elkészült a játékos […]

A Delfin-díjat (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) olyan vállalatoknak, vállalkozásoknak ítéli oda a Magyar Telekom, amelyeknek a működési szemlélete egy, a fenntarthatóság irányába mutató megvalósított projekt vagy program által példaértékű. A díjra bármely Magyarországon működő vállalkozás pályázhat. Nevezni 2015-ben már megvalósult, működő projektekkel, programokkal lehet a pályázaton, négy kategóriában: […]

Magyarország köztársasági elnöke – a kormány előterjesztésére – nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott Kollár László Péter építőmérnöknek, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Hidak és Szerkezetek Tanszéke egyetemi tanárának a mérnöki kompozit- és vasbetonszerkezetek statikai és dinamikai vizsgálatában végzett több […]