Magyarország 27-ből a 22. a digitális fejlettséget mérő uniós index szerint. Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését mutató Digitális Gazdaság és Társadalom Index (DESI) 2022-es mutatói alapján Magyarország a 27 tagállam között a 22. helyen áll, a ranglistán egy helyet előre lépett, megelőzve Szlovákiát. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások […]

Mind a négy, a versenyen induló magyar diákolimpikon éremmel tért haza az idén a horvátországi Varasdon zajlott Közép-Európai Informatikai Diákolimpiáról (CEOI), ahol tizenkét ország ötvenkét versenyzője mérte össze tudását. A magyar csapat három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a rangos regionális tanulmányi versenyen. Bár a 2021-es CEOI szervezője is Horvátország […]

A hazai FinTech szektor bővülése a koronavírus-járvány megjelenését követően is folytatódott – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2022-es FinTech és digitalizációs jelentéséből. A Magyarországon működő FinTech cégek között továbbra is a kisvállalkozások dominálnak, a szektor közel nyolcvan százaléka mikro- vagy kisvállalkozás, ugyanakkor – egyedülálló módon – számos esetben […]

A járványügyi intézkedések hatásainak közvetlen mérését segítő kutatásokról közölt cikket a Scientific Reportsban Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) matematikusa munkatársaival – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A koronavírus-világjárvány radikális változásokat idézett elő az emberek viselkedési szokásaiban: a pandémia egyes szakaszaiban az emberek közötti találkozások száma drasztikusan lecsökkent – […]

A digitális megoldások a hitelezésben is egyre népszerűbbé válnak, a K&H Csoportnál a folyósított személyi kölcsönök már több mint ötven százalékát online igénylik, a hitelek átlagos összege pedig 1,8 millió forintra nőtt 2022 első negyedévében, ami körülbelül 15 százalékkal haladja meg a két évvel ezelőttinek – közölte a bank. A […]

Meghaladta a félszázezret azon lakossági ügyfelek száma a Magyar Államkincstárban, akik elektronikus úton, a www.magyarország.hu honlapról, saját ügyfélkapus bejelentkezésük segítségével nyitottak értékpapírszámlát – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK). A MAK-nál 2019 júniusa óta van lehetőség elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül értékpapírszámla-nyitásra, amivel 2022. május elejéig már több mint ötvenezren éltek. A […]

A munkahelyváltás legfőbb ösztönzőjének a dolgozók 86 százaléka ugyan még mindig a magasabb munkabért jelölte meg, a válaszadók 46 százaléka a legfontosabb motivációk között a rugalmasabb munkavégzést és munkaidőt, 32 százalékuk pedig a home office lehetőségét említette. A Profession.hu reprezentatív felmérése szerint a távmunkára irányuló dolgozói igény a járványhelyzet óta […]

Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig – közölte a társaság. A közleményük szerint elkerülhetetlen a technológiai váltás, a továbblépés érdekében tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti, mind az öt gyárban. A gyárak területén továbbra is folyik majd tevékenység, […]

A PwC globális felmérésben a családi vállalkozások következő generációs tagjai, az utódok számoltak be a legfontosabb prioritásaikról és az előttük álló kihívásokról. A kutatásban megkérdezettek közel fele (43 százalék) nyilatkozott úgy, hogy elkötelezettebbnek érzi magát a vállalkozás iránt, és aktívabban részt vesz a szervezet életében mint a világjárvány előtt. A […]

Azáltal, hogy az Extreme Digital szolgáltatásait az eMAG platformjába integrálják, jelentősen csökken a cégszervezet komplexitása. Az eMAG-Extreme Digital jelenleg mintegy ezer munkatársat foglalkoztat, folyamatos bővülése, és a pandémia visszaszorulása nyomán az irodába visszatérő munkatársak miatt eléri jelenlegi székhelyének korlátait. Ezért a vállalat hosszú távú bérleti szerződést írt alá a WING […]