Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), szombaton a résztvevők előadásokat hallhatnak, érdekes kísérleteket láthatnak, bemutatkoznak a kutatócsoportok, s az is kiderül, milyen széles körben hasznosítható a fizikus diploma. Szabó Gábor akadémikus, a szegedi lézeres kutatóintézet vezetője Gábor Dénesről, öt évtizeddel ezelőtti Nobel-díjáról, valamint a holográfia és az […]

A Nokia telefonok gyártója, a HMD Global és a ZEISS együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja új képalkotási szabványok kialakítása az okostelefon-iparban. A két vállalat közös célja, hogy az egész ökoszisztémára kiterjedő minőségi változást érjenek el a képalkotás területén a szoftverektől és szolgáltatásoktól kezdve a kijelző minőségén át az optika […]

Javult a magyar vállalkozások fizetési fegyelme, átlagosan számláik 66 százalékát fizették ki időben a hazai cégek tavaly, míg egy évvel korábban csak 62 százalék volt ez az arány  – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő fizetési tapasztalat programjából. Az adatok szerint 2012-ben a követelések 56 százalékát fizették ki maximum egy […]

Júniusban 11,3 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest, a szezonálisan és munkanaphatással is kiigazított adatok szerint 1,8 százalékkal haladta meg a májusit – erősítette meg a részletes adatok alapján az egy héttel ezelőtt kiadott előzetes számokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A KSH jelentése […]

2014 májusában az ipari termelés 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatokon kívül az élelmiszeripar és az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásának növekedése járult hozzá. A feldolgozóipar exportértékesítésének felét adó két alágból a több mint egyharmad részt képviselő járműgyártás kivitele májusban […]

Az ipari termelés volumene januárban 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összevetve és 3,1 százalékkal teljesítette túl az előző havit, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint – tudatta szerdán kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A feldolgozóipar exportértékesítésének felét adó két alágból a több mint egyharmad […]

2013 novemberében az ipari termelés 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővülésében elsősorban az ipari termelés motorja, a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak növekedése játszott szerepet — áll a Közponnti Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentésében. A vizsgált időszakban a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hétben […]

Az ipari termelés 3,5 százalékkal emelkedett 2013 novemberében az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a járműgyártás és hozzá kapcsolódó beszállítói ágazatok növekedése miatt – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében.  A munkanaphatástól megtisztított index 5,8 százalékos éves növekedést mutat. Az előző hónaphoz hasonlítva az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal csökkent. […]

  2013 júliusában az ipari termelés volumene 4,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővülésében – a munkanaphatáson túl – elsősorban az élelmiszeripar, a gép, gépi berendezések gyártása, valamint a járműgyártás eladásainak növekedése játszott szerepet. Júliusban – idén már másodszor – a feldolgozóipari rangsorban a harmadik helyre […]

  2013 áprilisában az ipari termelés 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelésbővüléséhez – az előzőévi alacsony bázis hatásán túl – elsősorban a járműgyártás jelentősnövekedése járult hozzá. A munkanaphatástól megtisztított index 2,9 százalékot emelkedett. A termelés az év első négy hónapjában 1,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint az […]