A Nokia közleménye szerint tovább javultak, sőt rekordot döntöttek a Lumia készülékek eladásai. A harmadik negyedévben a finn cég 8,8 millió Lumia értékesítéséről számolt be, ami közel húsz százalékkal jobb, mint megelőző negyedévben. A Nokia szerint a sikerhez az észak-amerikai eladások is jelentősen hozzájárultak, a vártnál több telefont értékesítettek ebben […]

Angela Merkel német kancellár egy viszonylag régi és nem a kormányfői munkához használt telefonját figyelhette meg az informatikai adatgyűjtésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA). A német kormány hivatalos közleményeiben a kancellár mobiltelefonjának feltételezett amerikai megfigyelésével kapcsolatban nincs szó arról, hogy milyen szervezetről és milyen készülékről lehet szó. Az ARD közszolgálati […]

Megérkezett a Nokia 4G-s, minden eddiginél nagyképűbb elmés telefonja. A készülék operációs rendszere a Windows Phone 8, az akkumulátor teljesítménye pedig 2000 mAh, amellyel közepes igénybevétel mellett akár két nap is kihúzható töltés nélkül (Kikapcsolva pedig hónapokig is üzemkész marad a készülék. A -szerk- megj.). A telefon kijelzője egészen nagy […]

  A Delta Air Lines, a világ legnagyobb légitársasága, több mint 19 ezer Windows Phone telefont osztott ki alkalmazottainak, hogy ezzel tegye egyszerűbbé a fedélzeten történő vásárlásokat. A légitársaság a jövőben további technikai fejlesztésekkel igyekszik növelni utasai elégedettségét. A Windows Phone 8 rendszerű Nokia Lumia 820 készülékek segítségével lehetőség van […]

  A Siemens PSE Kft. értékesítési igazgatói pozícióját szeptember tizenötödikével Schönleber Zoltán veszi át. Schönleber diplomáit itthon és az Egyesült Államokban szerezte, közel húsz éves szakmai múlttal rendelkezik a telekommunikáció, a média és a technológia területén. Korábban a Nokia regionális üzletfejlesztési vezetője volt, majd az RTL csoportnál stratégiai igazgatóként dolgozott, […]

  Néhány új telefonnal bővült a Vodafone készülék kínálata (lásd táblázat!). A szeptemberi újdonságok között egyaránt megtalálhatóak igazi csúcsragadozók, fotóbajnokok, a középkategóriát megújító modellek és megújult táblagépek is. Az újdonságok mellett jó hír az okostelefonnal, tablettel rendelkezőknek, hogy a Vodafone márkaboltjaiban szeptemberben minden Samsung kiegészítő húsz százalék kedvezménnyel szerezhető be. […]

1

A korábbi „pletykáknak” megfelelően bejelentették, hogy a Microsoft megveszi a Nokia mobiltelefon üzletágát, valamint az üzletághoz kapcsolódó licenceket is. A kivásárlás 2014 tavaszára zárulhat le. A Microsoft a 3,79 milliárd eurót fizet az üzletágért és további 1,65 milliárd eurót a licencekért. A Nokia és a Microsoft együttműködése 2011-ben kezdődött, amikor […]

  Mark Zuckerberg technológiai óriásvállalatokkal szövetkezve kezdett nagyszabású projektbe, amelynek célja, hogy világszerte mindenki számára biztosítsa az internet-hozzáférést, mert a Facebook-alapító szerint a kapcsolattartás mindenkit megillető jog. Az internet.org elnevezésű kampányról Zuckerberg szerdán a CNN hírtelevíziónak elmondta, azt akarják elérni, hogy bárki, bárhol egyszerűen besétálhasson egy üzletbe, vehessen egy telefont, […]

A világ mobil-szélessáv szakértőjeként elismert Nokia Siemens Networks (NSN) új neve mostantól Nokia Solutions and Networks (NSN), az eddig is használt NSN rövidítéssel. A névváltozás tükrözi a július elsején bejelentett és a napokban lezárult tulajdonoscserét, melynek során a Nokia megvásárolta a Siemens ötven százalékos tulajdonrészét a vállalatban. A Nokia Solutions […]

  A Nokia kivásárolja a Siemens AG. 50 százalékos részesedését a Nokia Siemens Networks (NSN) mobil hálózati berendezés gyártó közös vállalatból — írja az MTI. Az 1,7 milliárd eurós kivásárlásról létrejött megállapodást hétfőn a Nokia jelentette be. Az NSN 2007 áprilisában jött létre mobil hálózati berendezések gyártására. A vállalat már […]