Az elmúlt évben több mint félszáz corvina digitális másolatát sikerült megkapnia az Országos Széchényi Könyvtárnak (OSZK), amelyek hamarosan elérhetőek lesznek a corvina.hu-n. Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója szerint az OSZK mindig is fontos feladatának tekintette Hunyadi Mátyás szellemi öröksége, a Corvina könyvtár emlékezetének ápolását, és húsz évvel ezelőtt elindította a […]

A kifejezetten utazóknak szóló feltöltőkártyás szolgáltatás a fizikai SIM kártyák mellett már eSIM kártyán is elérhető a CitySIM-nél. A telefonok fejlődésével a mobilszolgáltatók is újításokkal rukkolnak elő. “Az eSIM kártyánk már három éve létező termék, de a pandémia miatt elhalasztottuk a széleskörű bevezetését” – mondta Veres Gabriella, aki a Lloyd […]

Elsőként Magyarországon állítanak üzembe univerzális ügyfélkiszolgáló pontokat, amelyekben akár emberi közreműködés nélkül, biztonságosan és kényelmesen, sorban állás nélkül intézhetjük államigazgatási, postai, banki, közüzemi, vagy más ügyeinket. A magyar tulajdonú, a Budapesti Értéktőzsdére készülő FaceKom Kft. egy csúcstechnológiával felszerelt, a világon egyedülálló eszközt fejlesztett, melyben többek között óriás érintőképernyő, bankkártyaterminál, dokumentumolvasó […]

Épp 30 évvel ezelőtt, 1993 áprilisának elején alapították a Laurel Számítástechnikai Kft.-t. A társaság az első teljesen magyar fejlesztésű önkiszolgáló kasszájából már 500-at üzemelt be nem csak idehaza, hanem külföldön is. A kereskedelmi informatikával foglalkozó vállalat annak idején 14 fővel indult, ez a létszám pedig mára mintegy tízszeresére nőtt. A […]

Tulajdonrészt vásárolt a Growww Digital Kft.-ben a lengyel Bluerank, a közép- és kelet-európai régió egyik független performance ügynöksége. A december végén létrejött szakmai befektetés célja a Growww Digital ambiciózus növekedési terveinek és nemzetközi terjeszkedésének támogatása. „A megerősödött nemzetközi szakmai háttérrel célunk, hogy középtávon a magyar e-kereskedők első számú exportpartnerévé váljunk” […]

Idén, december 28-án lenne 120 éves Neumann János. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) az évet a névadója örökségének ápolására szenteli. Neumant külföldön az amerikában felvett nevén, John von Neumannként ismerik. Kora egyik legjelentősebb tudósa, akinek oroszlánrésze van abban is, hogy most ez a pár soros cikk online eljut az […]

Bár az internetalapú megoldások térnyerése ismert tény, idén a hang- és sms-forgalom is növekedést mutatott az előző évhez képest. A teljes ünnepi időszakot vizsgálva, december 24. és január 1. között az előző évhez képest átlagosan 35 százalékkal nőtt a Yettel hálózatán mért mobilinternet-forgalom. A hétvégére eső karácsonyt megelőző hétköznapokon, az […]

Lefoglalta a moldovai rendőrség a román digitalizációs hatóság (ADR) elnökének szolgálati autóját arra hivatkozva, hogy a jármű lopottként szerepel a nemzetközi nyilvántartásokban – jelentette a G4Media.ro hírportál. Dragos-Cristian Vlad a román távközlési miniszter delegációjának tagjaként utazott a szomszédos országba, ám a határátkeléskor a moldovai rendőrök jelezték, hogy autóját az olasz […]

Szlovák tőkebefektetés segítségével terjeszkedhet külföldön a magyar alapítású Green Fox Academy – közölte az informatikai képzéseket szervező vállalkozás. A Green Fox Academy fejlődését a Sandberg Capital többségi tulajdonosként és stratégiai partnerként támogatja – írták. A vállalkozás a közlemény szerint olyan befektetőt keresett, amely nem csupán a regionális terjeszkedés pénzügyi hátterét […]

Egyre többen regisztrálnak a közigazgatásban tavaly bevezetett, személyes megjelenés nélkül is igénybe vehető arcképes azonosítás szolgáltatásra – tudatta a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. A NISZ videótechnológiára épülő szolgáltatása nagy segítséget jelent a mozgásukban korlátozott vagy külföldön tartózkodó magyar állampolgárok számára. Az arcképes azonosítás teljeskörű ügyintézést tesz lehetővé számítógépről, tabletről […]