Jelentős növekedést mutat az Indiában készülő iPhone-ok száma és értékesítése, miután az Apple Kína helyett Indiában terjeszkedik. A South China Morning Post című hongkongi lap a Counterpoint piackutató adatai alapján azt írja, hogy az Indiában gyártott iPhone-ok száma tavaly 65 százalékkal nőtt az előző évhez képest, értékben pedig 162 százalékos […]

Milliós bírságot róttak ki a brit hatóságok a TikTok videómegosztó közösségi portált üzemeltető, kínai tulajdonú cégre gyerekek személyes adatainak törvénysértő kezelésért. A brit információs kormánybiztos londoni hivatala bejelentette, hogy a társaságnak 12,7 millió font (5,5 milliárd forint) büntetést kell fizetnie, amiért gyerekeknek is lehetővé tette az alkalmazás letöltését, személyes adatokat […]

Korábbi gyakorlatát kibővítve az Európai Bizottság az európai uniós tagállamok közszolgálati médiájának helyzetét és az Emberi Jogok Európai Bíróságán született ítéletek végrehajtását is vizsgálja a tavalyi évre vonatkozó jogállamisági jelentésben, amelyet várhatóan júliusban tesz közzé. Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén jelentette […]

Támogatja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) online árfigyelő adatbázis létrehozását célzó javaslatát, a közös cél az infláció elleni küzdelem. A GFM a versenyhivatallal közös közleménye szerint, az élelmiszerágazatban folyamatban lévő gyorsított ágazati vizsgálatok tapasztalatai alapján online árfigyelő adatbázis létrehozását kezdeményezte a kormánynál a GVH elnöke. Nagy Márton […]

A holland kormány hamarosan megtiltja köztisztviselőinek, hogy a TikTok alkalmazást munkahelyi eszközeiken használják, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a kémkedés esetleges kockázatát. A Dutch News hírportál beszámolója szerint Alexandra van Huffelen, a holland igazságügyi minisztérium digitalizációért felelős államititkára közölte: az állami alkalmazásban levő mintegy 140 ezer köztisztviselő által használt munkahelyi telefonokat […]

Azonnali hatállyal megtiltotta a brit kormány a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a minisztériumok és más kormányintézmények munkatársainak hivatali informatikai eszközein. Oliver Dowden, a kormány munkáját összehangoló kabinetiroda miniszteri rangú vezetője a londoni alsóházban tartott tájékoztatásában elmondta: nemrégiben kiberbiztonsági szakértőket kért fel annak megvizsgálására, hogy egyes „külső előállítású” […]

Visszatér Gary Lineker a BBC televízió legnépszerűbb sportműsorának vezetőjeként – jelentette be a brit közszolgálati médiatársaság és az egykori világhírű angol futballsztár. Lineker csaknem negyedszázada vezeti a Match of the Day című hétvégi televíziós futballmagazint. A BBC azonban a múlt héten felfüggesztette műsorvezetői megbízatását, miután Lineker több Twitter-bejegyzésben éles szavakkal […]

Az amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét – közölte az amerikai pénzügyminiszter. Janet Yellen a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta: folyamatosan egyeztet a pénzügyi felügyeleti szervekkel a helyzet kezeléséhez szükséges lépésekről. Hozzátette, hogy nem terveznek […]

A belga szövetségi kormány megtiltotta munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt. A The Brussels Times című angol nyelvű belgiumi napilap pénteki beszámolója szerint a belga kormány felszólította munkatársait, hogy azonnali hatállyal töröljék a csevegőprogramot az összes […]